Szabó Tímea: Még az ördögöt is jó szívvel ajánlanám, ha azt mondja, hogy leváltja Orbánt

október 19., kedd 4:40
6

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy nagyon csalódott volt, miután Karácsony Gergely visszalépett, és először nem is értett egyet a főpolgármester döntésével, mert „nem ez volt a Párbeszéd eredeti forgatókönyve”.

Szerinte a Fidesz látványosan nem tud mit kezdeni azzal, hogy nem Karácsony, hanem Márki-Zay Péter lett a közös jelölt. Szabó úgy fogalmazott, „az látszik, hogy rettenetesen félnek, kapkodnak és pánikolnak”.

Arról is beszélt, hogy a Párbeszéd már 2012-ben is azt mondta, hogy összefogás kell, mert anélkül semmilyen zöld baloldali politika nem lesz már Magyarországon. Szabó szerint Márki-Zaytól ígéretet is kaptak arra, hogy ezeket az értékeket képviselni fogja.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Végül a kérdésre, hogy jó szívvel ajánlja-e Márki-Zay Pétert, Szabó Tímea azt válaszolta:

„Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki kormányváltást akar. Különben mi a túróért politizálunk az elmúlt 11 évben? Ha itt marad a nyakunkon az Orbán-kormány, akkor itt megszűnnek az önkormányzatok, teljesen lepusztul és magánkézbe kerül az egészségügy, tovább provatizálják az egyetemeinket, elmennek a gyerekeink külföldre, kínai gyarmat leszünk, és akkor még sorolhatnbám tíz percig. Hát persze, hogy még az ördögöt is is jó szívvel ajánlanám, ha azt mondja, hogy leváltja Orbánt.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt