Micsoda újító ötlet egy őrült festőzseniről forgatni - ez volt az első gondolatom, amikor elolvastam, hogy miről szól Giorgio Diritti filmje, az El akartam rejtőzni. Sajnos a kelleténél eggyel többször láttam már ezt a témát kínosan, néha parodisztikusan leegyszerűsítve. De valamiért vonzott a plakáton lévő gyanakvó tekintetű figura, és mégiscsak ez volt 2020 legsikeresebb alkotása Olaszországban, úgyhogy adtam neki egy esélyt. És kénytelen voltam belátni, hogy alaptalanul aggódtam, legalábbis ami az őrült zsenik ábrázolását illeti.

Az El akartam rejtőzni (Volevo nascondermi) ugyanis egy szép, szomorú, de felemelő életrajzi film - még ha nem is hibátlan -, amiben Diritti nagyon empatikusan nyúl Antonio Ligabue (1899-1965), a leghíresebb olasz naiv festő alakjához.Ligabue ugyanis nem úgy volt „őrült” művész, hogy mondjuk felháborítóan és/vagy szabadosan viselkedett, esetleg furcsán öltözött, hanem élete során valóban többször került pszichiátriai intézetbe, egyszer három teljes évre. És nem is volt az a fajta „falu bolondja/udvari bolond”, aki a viccek közé rejti a nagy igazságokat. Neki valószínűleg enyhe értelmi fogyatékossága mellett komoly pszichiátriai zavarai voltak. A pontos diagnózisáról nem találtam információt, az mindenesetre biztos, hogy többször kezelték idegösszeroppanással, de önsértés, sőt egyszer mániás roham miatt is.