217 milliárd forintért árverezték el a műgyűjteményük felét, hogy osztozkodhassanak a válás során

külföld
2021 november 16., 06:42

Világhírű művészek, többek között Jackson Pollock, Mark Rothko és Andy Warhol alkotásait is elárverezték hétfőn New Yorkban, és összesen kicsit több mint 676 millió dollár, azaz több mint 217 milliárd forint folyt be az aukción, írja a BBC.

Az árverés érdekessége, hogy a 35 műtárgyat az ingatlanfejlesztő New York-i milliárdos, Harry Macklowe és egykori felesége, Linda Burg dobta piacra, mivel a 2018-as válásuk tárgyalásán az a döntés született, hogy el kell adniuk a 20. század számos remekművét tartalmazó gyűjteményüket, és a befolyó összeget el kell osztaniuk egymás között.

Harry és Linda Macklowe 2014-ben
photo_camera Harry és Linda Macklowe 2014-ben Fotó: DIMITRIOS KAMBOURIS/Getty Images via AFP

A most elárverezett művek csak a gyűjtemény felét tették ki, jövőre 35 további alkotást is eladnak majd. Az értékesített alkotások között szerepelt Rothko No 7. című műve, ami 82,5 millió dollárért ment el. Ez a második legmagasabb ár, amit valaha kifizettek egy alkotásáért. Azt nem tudni, hogy ki a vásárló, de a Reuters beszámolója szerint heves licitháború dúlt az ázsiai vásárlókat képviselő ügynökök között.

Pollock Number 17, 1951 című alkotása 61,2 millió dollárért ment el, míg Warhol "Nine Marilyn's" című selyemvászna 48,5 millió dollárért.

Az előzetesen 400 millió dollárosra becsült gyűjteményt az elmúlt hónapokban világkörüli útra küldték, hogy így növeljék az érdeklődést, a művek felbukkantak többek között Tajpejben, Hongkongban, Párizsban és Londonban is.

A New York Timesnak nyilatkozó műkereskedő, Andrew Fabricant azt mondta, hogy a házaspár tagjai közül Linda volt az igazi műgyűjtő. 59 évnyi házasság után váltak el tavaly, több évnyi egyezkedést követően. A pár nem tudott megállapodni egymással a gyűjtemény értékével kapcsolatban, úgyhogy a bíró kijelölt egy ügyintézőt, aki felügyelte az értékesítést.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.