Első, pár órás ciklusa után másodjára is kormányfő lehet Svédország első miniszterelnöknője

külföld
2021 november 29., 15:16
comments 1

Öt napon belül másodszor is miniszterelnökké választották Magdalena Anderssont, akit a múlt csütörtökön pár órára egyszer már miniszterelnöknek választottak, ezzel ő lett Svédország történelmének első miniszterelnöknője.

Magdalena Andersson, Svédország első miniszterelnöknője.
photo_camera Magdalena Andersson, Svédország első miniszterelnöknője. Fotó: ERIK SIMANDER/TT News Agency via AFP

Ám a megválasztása után néhány órán belül összeomlott a kormánykoalíció, ezért máris lemondani kényszerült, hogy aztán hétfőn, szűk többséggel másodszor is miniszterelnökké válasszák - vagyis most ő a svéd történelem első és második miniszterelnöknője is egyben.

Andersson most a jövő szeptemberben esedékes parlamenti választásokig egypárti, szociáldemokrata kormányt kíván vezetni.

Anderssont csütörtökön mindössze egyetlen szavazatos többséggel választották miniszterelnökké, ám pár órával a megválasztása után már el is bukta az első fontos szavazását, a parlament elutasította a zöldekkel közös költségvetési tervét, ami helyett az ellenzéki pártok, köztük a szélsőjobboldali Svéd Demokraták költségvetési javaslatát szavazták meg. A zöldek ezt elfogadhatatlannak tartották, ezért felmondták a koalíciót. A svéd szokásjog szerint a koalíció felbomlása egyben Andersson miniszterelnök bukását is jelentette.

Hétfőn aztán Anderssont újra miniszterelnöknek választották, de ez csak a sajátos svéd szabályoknak köszönhető. A 349 fős parlamentben csak 101-en szavaztak a kinevezésére 173 elutasító szavazat ellenében, de mert 75-en tartózkodtak a szavazástól, így az Anderssont elutasítóknak nem sikerült abszolút többséget szerezniük. A svéd szabályok szerint egy miniszterelnök-jelöltnek csupán azt kell elkerülnie, hogy a képviselők abszolút többsége elutasítsa kinevezését, ez most Anderssonnak sikerült is. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.