G7: visszásnak tűnhet a német hadiipari Rheinmetall beszállása a 4iG-be, amely épp felfalja a Digit

gazdaság
2021 december 01., 06:29
comments 8

A kis hal most valóban megeheti a nagy halat. A kormányközeli 4iG a tervek szerint 232 milliárd forintért átveszi a Digit, pedig előbbi 2020-as 57 milliárd forintos árbevétele jóval kisebb, mint a hazai Digi cégek 70 milliárdos mutatója. Miből lesz erre fedezete a nem is kimagaslóan jövedelmező tőzsdei csodacégnek? - erről szól a G7.hu remek elemző cikke.

Emlékeztetnek: a Jászai Gellért 59 százalékos tulajdonában lévő tőzsdei NER-cég 2019-ben már majdnem megvette a Deutsche Telekom hazai leánycégét, de végül visszaléptek. Most viszont példátlan potenciális tőke áll a 4iG mögött: a német hadiipari Rheinmteall AG ugyanis 120 milliárd forintos tőkeemeléssel száll be a NER zászlóshajójába.

"Eddig is bevett gyakorlat volt, hogy hadiipari megállapodásokért cserébe ellentételezésként az adott ország gazdaságába kell befektetni a szállító cégeknek – ennek egyik példája, hogy Zalaegerszegen épít tankgyárat a Rheinmetall" - írja a G7. Magyarország viszont ennél jóval nagyobb összeget költ el a Rheinmetallnál: 2019-ben 300 millió euróért 44 Leopard 2 tankot és 24 darab PzH 2000 tarackágyút, 2020-ban pedig 218 darab Lynx harckocsit vettünk tőlük 2 milliárd euróért.

Ugyanakkor a G7 számításai szerint a németek kétszer annyi pénzzel akarnak beszállni a 4iG-be, mint amennyit a tőzsdei ára alapján a nyáron ért. Ráadásul a 4iG nem a piacról, hanem állami közbeszerzésekből nőtt 4 év alatt 17 milliárdos árbevételű cégből 57 milliárdos piacvezetővé. A cikk becslése szerint négy éven át évi 36 milliárd forint megbízást jelenthet a 4iG-nek csupán két állami keretszerződés.

Frissítés:

A 4iG a G7 elemző cikkének összefoglalója után közölte, hogy a 120 milliárd forintra tervezett tőkeemelést a Rheinmetall AG nem egyedül hajtja majd végre, hanem abban Jászai Gellért érdekeltsége, az iG COM Magántőkealap és az Alpac Capital által kezelt alap is közreműködik majd. Határozottan cáfoltuk, hogy a Rheinmetall és a 4iG partnerségének bármilyen köze volna magyar állam és a német vállalat között létrejött beszállítói együttműködéshez. A 4iG és a Rheinmetall üzleti kapcsolatban áll egymással, a német vállalat befektetése nem „ellentételezésként” jött létre a magyar állam hadiipari megrendeléseiért cserébe. Hozzátették: az informatikai piacon jelenlévő hazai, és külföldi multinacionális vállalatok bevételei között túlsúlyban szerepelnek az állami bevételek, mert ezen a piacon az állam a legnagyobb megrendelő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.