Angela Merkel, az álcázás nagymestere, aki megmutatta, hogy egy nő a hatalmon lévők szokásos cirkuszolása nélkül is vezethet

2021 december 3., péntek 14:43

Kati Marton amerikai író szinte a lehetetlenre vállalkozott, amikor kitalálta, hogy megírja Angela Merkel életrajzát, hiszen a német kancellár híresen szűkszavú, szinte mindig nyugodt és betegesen titkolja a magánélete minden részletét a nyilvánosság előtt.

Ehhez jön még hozzá, hogy a német kancellár – a történelmi tapasztalatok miatt – leginkább a tartományok miniszterelnökei között közvetít, legnagyobb szerepe a külpolitikában van. Ott viszont olyan tekintélyt ért el, hogy Merkelt az idő múlásával a visszavonulásáig Európa kancellárjaként emlegették.

De hogy hogyan jutott el addig, hogy a szabad világ vezetőjeként tartsák számon, arról minimum ellentmondásos információk, néhol pedig semmilyen adat sem áll rendelkezésre. A bürokrata unalmassága a II. világháború tramája után a legnagyobb vonzereje a német nép szemében, viszont az élete éppen ettől válik érdekessé.

Fotó: Bernd Von Jutrczenka/dpa/AFP

Angela Kasner apja evangélikus lelkész volt, aki a sztálinizmus végén az NSZK-ból költözött át a feleségével és kisbabájukkal Kelet-Németországba, évtizedekre elvágva magukat a nyugat-német rokonoktól.

Az apuka baloldali volt, és igyekezett együttműködni a szigorúan vallásellenes állammal is, amiért jobbról megszólták a családot, míg az iskolában Angelának abból volt hátránya, hogy vallásos családból érkezett. A család egy értelmi fogyatékosoknak és mozgássérülteknek fenntartott, túlzsúfolt és elhanyagolt otthonban kialakított szolgálati lakásban élt, Angela hozzászokott a korlátozott képességűek látványához, és megtanult empatizálni velük.

A kémikusként tudományos pályára álló Angela hamar megházasodott, de az első férjétől pár év után különösebb botrány nélkül elvált, a Merkel nevet viszont megtartotta. (Ulrich Merkel sosem beszélt nyilvánosan a volt feleségéről.)

Angela Merkel egy, az NDK-ban megszokott módon elfoglalt lakásban rendezkedett be az új, szingli éveire, később viszont megtalálta a második férjét, a kvantumkémikus Joachim Sauert, akivel azóta is együtt van. A magánéletükről ma is alig tudni valamit, miközben még az is köztudomású, hogy melyik kelet-berlini lakásban laknak.

Egyik férje sem szokott róla nyilatkozni, de még az öccse és a húga sem, pláne a szülei, akik a halálukig baloldali szavazók voltak, és még a kancellár beiktatásán sem voltak jelen. Az apja nagyon ridegen nevelte, amikor meglátogatta a frissen elvált, harmincas Merkelt, Horst Kasner annyit mondott neki, hogy a jelek szerint nem sokra vitte az életben. Ez volt az öreg, szigorú lelkész élete legnagyobb tévedése.

Merkel az NDK-ban nem szervezkedett a fennálló rend ellen, bár – ahogy az az egyik közeli, titkon besúgó barátja jelentéseiből kiderült – rossz véleménnyel volt a szocialista államról. Angela Merkel inkább kivárta, amíg a rendőrállamnak bealkonyul, amikor viszont leomlott a berlini fal, azonnal cselekedni kezdett: elment ahhoz párthoz, amelyik a kommunizmus bukása után rövid ideig az NDK-t kormányozta (és később beleolvadt a CDU-ba), ahol azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szó nélkül összerakott néhány szükséges számítógépet. Egyből világossá vált, hogy megvan az ember a megoldandó problémákra.

Mivel világosan beszél és az információkból jól felkészül, rögtön a rendszerváltáskor szóvivő lett, majd 1990-ben Helmut Kohl felkérte miniszternek, amiben szerepe volt annak is, hogy keletnémet és nő. A kancellár, aki a protezsáltját Mädchenként, azaz lánykaként emlegette, igazi mentora volt, aki egyengette az útját egészen az 1999-es nagy árulásig, amikor Merkel hátba szúrta: cikket írt a Frankfurter Allgemeine Zeitungba arról, hogy Kohl, aki csalt a kampánypénzekkel, vállalhatatlanná vált a párt számára.

Merkel ugyanekkor számolt le a későbbi bel- és pénzügyminiszterével, Wolfgang Schäubléval is, de már az első főnökét, Lothar de Maizièrét is hagyta elsüllyedni, amikor az NDK egyetlen szabadon választott vezetőjét azzal vádolták meg, hogy együttműködött Stasival, a keletnémet Állambiztonsági Minisztériummal.

Amikor pedig Merkel beült a főnöki székbe, megkérte a CDU vezetőit, hogy véletlenszerűen foglaljanak helyet az asztalnál, amivel jelezte, hogy nem tűr meg semmilyen szövetkezést, összeesküvést maga ellen. A magában a bosszút sokáig érlelő Merkel pókerarccal viszi be az ütéseket, így aztán a partnerei évtizedes ismeretségek után is meg tudnak lepődni a váratlan húzásain.

Kancellárként mindenki meglepetésére látványosan baráti viszonyt ápolt ifj. George Bush-sal, és a kezdeti nehézségek ellenére Barack Obamával is jó szövetségesek voltak. Sőt ahhoz képest, hogy Vlagyimir Putyin azzal kezdte, hogy ráeresztette a kutyáját a kutyáktól rettegő Merkelre, a kancellár vele is tudott kommunikálni, még akkor is, amikor Obama már letett róla, mondjuk Ukrajna miatt Merkel kénytelen is volt folyamatosan egyeztetni Putyinnal. A német kancellár megmutatta, hogy egy nő a hatalmon lévők szokásos cirkuszolása nélkül is vezethet, egyben ő az a kihalóban lévő fajta, akit még az ellenségei is tisztelnek.

Merkel egyfajta anti-Hitler volt a hatalomban: miközben körülötte mindenhol elszabadultak az indulatok, ő a nyugodt erő maradt, a lassú, csendes vezető, aki állandóan kompromisszumokra törekszik, és az egész karrierjét meghatározta, hogy a korát messze meghazudtolóan hosszú tárgyalásokra volt képes.

És ugyan nyilvánosan nem foglalt állást olyan, megosztó ügyekben, mint a nők helyzetbe hozása vagy a melegházasság legalizálása, a háttérben csendesen dolgozott azon, hogy ezekben az ügyekben is történjen előrelépés – igaz, az ellenfelei szerint merő opportunizmusból.

A fáradhatatlanságának vette a legnagyobb hasznát, hiszen amikor az előrehozott választáson legyőzte az elbizakodott Gerhard Schröder kancellárt, Európa új aranykor élt át, tökéletes békeidő volt, éppen csak csatlakoztak a kelet-európai országok az EU-hoz, de aztán válságok sora jött, amiknek a sorsa mind Merkeltől függött:

  • Például világgazdasági válság tört ki, aminek a nyomában érkezett a görögországi csőd, ami majdnem az egész EU-t magával rántotta. Azt a könyv sem keni el, hogy Merkelnek komoly felelőssége van abban, hogy Európa urai a görög nemzeten keresztül példát statuáltak.
  • Amikor Líbiában megbukott a diktatúra, és több szövetséges ország katonai csapást hajtott végre, Merkel távol tartotta magát az ügytől, ami az azóta tapasztalható káoszt elnézve bölcs döntésnek bizonyult.
  • Amióta Ukrajnát lerohanták az oroszok, „Európa kancellárja” volt a közvetítő szereplő.
  • Amikor a szíriai háborút követően menekültválság tört ki Európában, Németország egyike volt annak a kevés EU-tagállamnak, ami nagyszámú menekültnek adott lehetőséget az újrakezdésre.
  • Amióta pedig Nagy-Britannia kilépett az EU-ból és az Egyesült Államok Donald Trumpot választotta meg elnöknek, a merkeli visszafogottság még értékesebbé vált.

Merkelből a nacionalizmus legkisebb jele is undort vált ki, elvicceli, ha megkérdezik, mit szeret legjobban Németországban. Egyszer egyenesen azt mondta, hogy a holokauszt után az országa létének a célja a túlélőket segíteni. Ezt semmilyen másik ország vezetője nem engedhetné meg magának.

A könyv Magyarországról 1956-ban a szüleivel Amerikába menekült szerzője négy éven át forgolódott Merkel közelében, és a kancellár bizalmasaival többször is készíthetett interjút. Érezhető is, hogy ennek köszönhetően Kati Marton a kancellár asszony hatása alá került, így aztán az életrajz nem is törekszik arra, hogy miszlikbe aprítsa Merkel hosszú évek szívós munkájával felépített imidzsét. De miért is próbálná meg, amikor Merkel a támadásokkal szemben elképesztően ellenállóvá tette magát?

A könyv mégis kénytelen szembenézni olyan kérdésekkel, minthogy Merkel autokráciaellenes politikája ellenére az Északi Áramlat 2-n keresztül növelte a földgázfüggőséget Oroszországtól, vagy hogy az emberi jogokat páros lábbal tipró Kínával meglehetősen jó viszonyt ápolt.

Akármilyen ellentmondásos politikus is, Angela Merkel már csak azzal is nagybetűs történelmi szereplővé vált, hogy egy olyan korban, amikor elszabadult az őrület, legalább nyilvánosan megmaradt a józan, európai civilizáció zászlóvivőjének. És ha belegondolunk, milyen más utakat is választhatott volna, ez elképesztően nagy teljesítmény.

Kati Marton: Merkel. Corvina Kiadó, 2021. 358 oldal.