Egyedül, távol otthontól

Honvágy, bűntudat, a magára hagyottság érzése nehezíti azok életét, akik családjuktól távol, akár egy másik kontinensen élnek a munkájuk miatt. Aki nem talál olyan munkát, amivel el tudná tartani a családját, vagy fizetni tudná hitelét, sokszor nem lát más lehetőséget, mint hogy másik országban próbáljon szerencsét. A külföldön élő magyarok tavaly megtapasztalhatták, milyen az, amikor még az ünnepek alatt sem láthatják rokonaikat, így az idei karácsony talán még fontosabb számukra, mint valaha.

Egyelőre úgy néz ki, idén jóval több külföldön élő magyar látogathat haza, mint tavaly, még ha ennek az ára az is, hogy visszafelé tesztet kell csináltatniuk, akár oltva vannak, akár nem. De aki teheti, útnak indul - nem csoda.

Keveset beszélünk róla, de az, aki munkája miatt nem lehet az év nagyobb részében a családdal, sokszor a legnagyobb csatát a magány érzésével vívja.

Amíg el nem veszítjük, talán fel sem mérjük, mit jelent a család által nyújtott védőháló, a barát, aki fél óra alatt megjelenik, ha muszáj beszélnünk vele. Bele sem gondolunk abba, hogy mi van akkor, ha egy hozzátartozónk kórházba kerül, és bárhogy is szeretnénk azonnal berohanni hozzá, jobb esetben is napokba telhet, mire meglátogathatjuk. Aki külföldre költözik, hirtelen nagyon egyedül találhatja magát. És bár személyiség- és országfüggő, milyen könnyen vagy nehezen, és mennyi idő alatt alakít ki valaki új kapcsolatokat, az esetek többségében hetekbe, hónapokba, sőt évekbe telhet, mire úgy érzi, legalább részben visszakapta a társasági életét.

Abba se nagyon gondolunk bele, hogy ahhoz, hogy legalább néhány havonta vagy évente láthassa szeretteit, szűkös szabadságát kell felhasználnia a külföldön élő rokonnak. Hiába nem hangzik áldozatnak, valójában az: a hazalátogatás gyakran egy nagyon alaposan megszervezett rohanás, mert amikor az ember hazamegy, mindenkit látni akar, ahogy őt is látni szeretné nagymama és barát ugyanúgy, mint egy volt osztály- vagy munkatárs. Aki külföldön él, pontosan tudja, hogy sokszor az ember fáradtabban tér haza, mint amikor elindult, és bármilyen jó is volt az otthon töltött idő, nem nagyon van lehetőség az azzal járó stresszt kipihenni.

Amíg az ember kint építi a jobb jövőt, az idő nem áll meg otthon: a tartósan külföldön élő ember, legyen idős vagy fiatal, kénytelen szembesülni vele, hogy lemarad unokahúga első éveiről, első szavairól, és hogy egyre több olyan családi sztori lesz, amiből ő kimarad.

Sok fiatal párnak már külföldön születnek meg a gyerekeik is, nekik nincs ott a nagymama és nagypapa, akikre néha rábízhatnák őket, ami nemcsak azt jelenti, hogy nincs olyan segítségük, mint otthon, de a nagyszülők is megszenvedik, hogy nem lehetnek részei unokáik életének.

A helyzet azonban az, hogy bármilyen messze is megy az ember, a család vele marad, és ha elég szerencsés, a barátok is. Azonban azt is tanulni kell, hogy hogyan ne eresszük el akár akaratlanul is egymás kezét. Ha a napi rohanásban ritkulni kezdenek a hívások, a magára hagyottság érzése rátelepedhet arra is, aki külföldön él, és arra is, aki odahaza maradt. Ha elveszítjük a fonalat, és egyre kevésbé maradunk részei egymás hétköznapjainak, az növeli a magány érzését, akár vannak új barátaink, akár nincsenek. A kapcsolattartásnak a napi rutin részének kell maradnia, akkor is, ha a nagymama nem etetheti minden hétvégén rántott hússal az unokákat, és akkor is, ha barátainkkal évente legfeljebb egyszer-kétszer ülhetünk be egy bárba átbeszélni a dolgainkat.

A Vodafone Magyarország idén karácsonykor úgy igyekszik segíteni azoknak, akik magukra maradtak, hogy Samsung tableteket és okostelefonokat ajándékoz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idősek otthonainak. A készülékekhez korlátlan belföldi beszélgetést és adatforgalmat biztosítanak. Az adományozással a Vodafone célja nemcsak a közvetlen segítségnyújtás, de az is, hogy felhívja a figyelmet arra az egyre súlyosabb problémára, amit az elszigeteltség jelent, és arra, hogy a digitalizáció hogyan lehet segítség a magány ellen.