Meghalt Mali megbuktatott elnöke, Ibrahim Boubacar Keita

GYÁSZ
2022 január 16., 14:39

76 éves korában meghalt Ibrahim Boubacar Keita, Mali megbuktatott elnöke – közölte a volt államfő egykori igazságügyi minisztere és egyik tanácsadója.

Keita halálának oka egyelőre nem ismert. A volt tanácsadója annyit árult el, hogy a bamakói otthonában halt meg.

Ibrahim Boubacar Keita az ENSZ-ben 2018. szeptember 24-én
photo_camera Ibrahim Boubacar Keita az ENSZ-ben 2018. szeptember 24-én Fotó: Don Emmert/AFP

Keita 2013 szeptemberétől 2020 augusztusáig állt a nyugat-afrikai ország élén egy turbulens időszakban, amikor iszlamisták erőszakhulláma borította vérbe Mali központi és északi térségeit, gyorsan megcsappantva Keita népszerűségét. Az elnökségét a korrupciós vádak kezdettől fogva beárnyékolták: 2014-ben a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap csaknem 70 millió dolláros finanszírozást fagyasztott be, miután az IMF aggodalmának adott hangot egy 40 millió dolláros elnöki repülőgép vásárlása és egy katonai felszerelésekre adott kölcsön miatt.

Az egyik tüntetési hullám idején, 2020 augusztusában katonák egy csoportja – Assimi Goita ezredes vezetésével – megbuktatta Ibrahim Boubacar Keita elnököt. A katonai hatalomátvétel széleskörű nemzetközi tiltakozást váltott ki.

Assimi Goita ezredes sajtótájékoztatója Bamakóban 2020. augusztus 19-én.
photo_camera Assimi Goita ezredes sajtótájékoztatója Bamakóban 2020. augusztus 19-én. Fotó: Malik Konate/AFP

Ezután Bah N'Daw elnök és Moctar Ouane miniszterelnök vezetésével új kormányzat jött létre, ami – Goita beleegyezésével – elindította a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) nyomására azt a rendezési folyamatot, aminek értelmében 18 hónap után civil elnök kezébe tervezték átadni a hatalmat, majd választásokat kiírását ígérték 2022. február 27-én.

Goita 2021 májusának végén másodjára is katonai puccsal ragadta meg a hatalmat Maliban, ezúttal saját magát helyezve az átmeneti elnök tisztségébe.

A választások kérdésében rendkívül kevés elmozdulás volt, a katonai vezetés pedig 2022 január elején ismertette a tervét, hogy akár öt évvel is elhalasztaná a szavazást. (Reuters, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.