Most épp Gödöllő korábban megfigyelt polgármesterét fenyegeti a Városháza-ügyben „szivárogtató” Anonymous

POLITIKA
2022 január 25., 16:19
comments 7

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke Facebook oldalán tette közzé, hogy fenyegető levelet kapott a Városháza-ügyben „szivárogtató”, magát Anonymousnak nevező figurától.

Az illető azt írta Gémesinek többek közt, hogy tud „egy-két kellemetlen titkáról”, és ultimátumot adott neki: „Ha 2022 január 31-ig benyújtja lemondását és lehetővé teszi, hogy az országgyűlési választásokkal párhuzamosan időközi önkormányzati választások legyenek, ahol Ön kiáll a kormánypártok közös jelöltje mellett akkor emelt fővel távozhat. Ezzel felesleges kiadásoktól kímélheti meg a költségvetést és egy kellemetlen botránytól a várost.”

Gémesi György
photo_camera Gémesi György Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Gémesi telefonszáma is szerepelt azok közt, melyek a Pegasus kémprogram célpontjai voltak, ő erről korábban be is számolt. Erre is utalt a levélre adott reakciójában:

„Nem elég, hogy lehallgattak, feltörték a lakásomat, mocskolódó, hazug filmeket készítettek rólam és terjesztik a Fidesz médiában, most megfenyegettek. Meddig süllyednek? Felhívom a figyelmüket, hogy az önkormányzati választás régen véget ért, nem leszek országgyűlési képviselő jelölt. Ha gondjuk van velem, vállalják az arcukat és mondják el. Ez a tisztességtelen, sunyi, aljas módszer több mint mocsok.”Később a polgármester azt írta: „Most kaptam az értesítést, hogy a nyilvánosan fenyegető azonosítható. Jelenlegi információm szerint nincs politikai indíttatás. Természetesen a megfelelő jogi lépéseket megteszem.” (via Népszava)

Frissítés 18:29

Az RTL.hu szerint nem az Anonymus-alak, hanem egy veterán troll zsarolhatta meg Gémesi Györgyöt. A fenyegetőző levélben ugyanis megemlíti az „Éljenjeni akciót”, az „Éljenjeni” kifejezés viszont már sokszor felbukkant egy Egres Bélaként, illetve Tyíremeter Jánosként ismert szélhámos különböző petícióiban és leveleiben.

„Egres rendszeresen küldi el egyes magyar szerkesztőségeknek alaposan kimunkált leveleit, amelyek látszólag hatalmas sztorikkal, leleplező bizonyítékokkal kecsegtetnek, de mindig tartalmazzák az Éljenjeni kifejezést” - írják. Egres a 2010-es évek óta aktív, fenyegetőzött például már az Ultras Liberi nevű szélsőjobboldali szurkolócsoport nevében is.

Gémesi azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy a feljelentést az átveréstől függetlenül megteszik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.