Nagy Bálint építész, 1949–2022

február 4., péntek 19:27

1983-ban Nagy Bálint és Rajk László a dél-franciaországi Vence-be utazott. „...mi terveztük és építettük Nagy Bálinttal azt az alkotóházat, ahova aztán... /Károlyiné/ rengeteg művészt meghívott.” (Rajk László: A tér tágassága, Magvető, 2019, 219. o. )

A péntek hajnalban elhunyt Nagy Bálint itthon 1979 óta nem dolgozhatott építészként, ellenzéki tevékenysége miatt vesztette el állását a Vátiban. A SZETA tagja, a Beszélő alapító szerkesztője volt, intenzíven részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, annak a közösségnek volt fontos tagja, amelynek mára a létéről sem tesznek említést olyan egykori kortársak, akik maguk adandó alkalommal jól, gyakrabban rosszul, de mégiscsak valamiként megvoltak a konszolidáltnak nevezett rendszer olykor nehezen követhető viszonyai között. Ne legyen félreértés, mindebben a demokratikus ellenzék tagjai, mindazok akik kiléptek a legális politika keretei közül, akkor és ott, nem láttak sem jót, sem rosszat: mindössze tényeket. A leverő és szomorú – amit Bálint is rezignáltan vett tudomásul – az évtizedes felejtés uralma volt.

2009 óta élete utolsó nagy kalandja és általa is teremtett munkahelye, a FUGA íróasztalánál ült, s olykor volt ideje beszélgetésre is, nem csak a cselekvésre, azaz kiállítások készítésére, koncertek szervezésére, s egyre többet volt jelen a virtuális világ különböző részeiben, azaz egyre megkerülhetetlenebb lett, s csak nem felejtett. Pontosan értette Borges: Funes, az emlékező című novellájának alapkérdését. A minden részletében megőrzött múlthoz való ragaszkodás a jelent teszi élhetetlenné, érthetetlenné.

S Bálint ezt nem akarta. Sem a mindent megsemmisítő felejtést, sem a mindent elfedő emlékezést. Ugyanakkor nem illeszkedett bele az intézményes rendbe, s ez a magyar építészet normái számára majdnem ismeretlen, illetve értelmezhetetlen. De nem volt egyedül. Nem csak a FUGA volt az az alternatív kulturális tér, amely az évek során megkerülhetlenné vált.

Az a műhely, amelyet ők teremtettek, az építészet és a politika közti összefüggéseket gondolta és teremtette újra, munkásságukban elválaszthatatlan lett az építészet elméletének és gyakorlatának elemzése. Ő maga egyre többször fordult ahhoz az építészethez, amely a terek, épületek, intézmények, távolságok között folyamatos elemzéseket végzett, s újragondolta a fentiek szerződéses viszonyait. Így vált fontos példává Zalotay Elemér, s a FUGA-nak komoly érdeme van abban, hogy a szocializmus korában annak társadalmi tereit újradefiniálni igyekvő, Svájcban élő építész munkássága ismét része lett a kortárs magyar építészeti hagyománynak. Ahogyan a Párizsban élő Batár Attila könyveinek kiadásában is tevékeny részt vállalt, s az új nemzedékek számára komoly lehetőséget, ígéretet, partneri kapcsolatokat jelentett mindez. Valóban önzetlen és a saját egójával nem sokat törődő alkotó lett, aki olyan nyilvánosságot teremtett, amelyben a kortárs festészet, zene, irodalom és építészet egymás mellett jelentek meg, pontosabban azok egymára gyakorolt hatásait teremtették meg a koncertek, felolvasások, kiállítások. Élete utolsó hónapjaban a FUGA számos bürökratikus problémáját kellett megoldania, s ez nem volt könnyű feladat, s végül nem is volt, nem is lehetett biztos abban, hogy mint lesznek, miként alakulnak az elkövetkező évek.

Kőszeg Ferenc, Nagy Bálint és Szilágyi Sándor 1981-ben Fotó: Jávor István/Rajk László archívuma

De akármint is, 2009 és 2022 között létrehozott egy közintézményt, amelyben olyan emberek találhattak egymásra, akik a FUGA rendezvényein kívül olykor nem is éltek ugyanazokban a világokban, s itt mégis mind otthonra leltek.

S itt és most, ebben a szövegben, nem pusztán az emlékezés, a közös élmények, a nagy események felidézése, az emlékezet ébrentartása a feladat. Ennél jóval szárazabb, tárgyilagosabb kérdéseket kell feltennünk magunknak, túlélőknek, akik figyelmünkkel, érdeklődésünkkel továbbra is tartozunk a FUGA munkatársainak: Őry Júliának, Rajk Juditnak, Asbót Kristófnak, Fehérvári Zoltánnak, Gyárfás Eszternek, Háfra Lászlónak, Kocsis Ferencnek, Segesdi Móninak, Zalka Imrének. A FUGA jövője nem más, mint akaratlanul is Nagy Bálint végrendelete, és a magyar kulturális élet egészének érdeke, és közösséggé formálódásának bizonyítéka. A kettészakadt Magyarország igen fontos lehetősége, ha léteznek olyan intézmények, mint amelyért a FUGA munkatársai küzdenek és dolgoznak, s amelyet Bálinttal együtt önzetlenül teremtettek meg. Az olyan mikroközösségek és eklektikus közönségek, amit a FUGA jelentett, azt ígérték, s ígérik ma is, hogy a politikai szakadék lététől függetlenül lehetséges nem pusztán egymás mellett élnünk, hanem együtt dolgozniuk is lehet azoknak, akik amúgy egy másik politikai közegből érkeznek, s remélhetően nem ugyanúgy mennek abba vissza.

Mindez nem pusztán remény, s nem egyszerűen szöveg, hanem az elmúlt évek számos mindennapi tapasztalata. Bálint és a FUGA munkatársai pontosan azt a világot teremtették meg, amelyben a közös élmény, a párbeszéd valósága lehetséges volt, mert olyan szavak hangzottak el, olyan képek kerültek a falakra, olyan zenék szólaltak meg, melyek mindegyike kétségbevonhatatlanul a magyar és az egyetemes kultúra alapvető kérdéseit jelentik, s jelenítették meg. Ezt a közeget hosszú évek munkája volt megteremteni, s most éppúgy kell rá vigyáznunk, amint Nagy Bálint fontos munkásságát is pontosan fel kell majd idézzük.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt