Hány ezer dollárnyi hitelt vennél fel annak a kedvéért, aki azt állítja, hogy Putyin egyik legjobb barátjának a fia?

FILM
2022 február 17., 09:57
comments 4
  • Simon Leviev 2017 és 2019 között világszerte több embertől csalt ki pénzt.
  • Becslések szerint összesen 10 millió dollárt csalhatott össze.
  • 2019-ben fogták el, 15 hónap börtönt kapott, öt hónap után kiengedték.
  • Most szabadon él Izraelben, üzleti tanácsokat osztogat pénzért, Instagramját csak nemrég törölte, miután megjelent a Netflix róla szóló dokumentumfilmje, a Tinder Swindler.

Igen, ez erősen spoileres indításnak tűnhet, csakhogy a Tinder Swindler című dokunak nem a végkifejlete az érdekes, hanem az odáig vezető út. Hogy ez a harminc körüli pasi, aki feltehetően túl sokszor nézte meg a Kapj el, ha tudsz című filmet, hogyan érte el, hogy egy halom jóhiszemű emberből csalt ki lehetetlen mennyiségű pénzt azzal, hogy egy milliárdos fiának adta ki magát. Ahhoz pedig, hogy tényleg úgy éljen, mint egy gyémántokkal kereskedő üzletember örököse, nem kellett mást tennie, csak letölteni a Tindert, és hosszas udvarlás után megnyerni néhány harmincas nő bizalmát, hogy azok gondolkodás nélkül vegyenek fel a kedvéért több ezer dolláros személyi kölcsönöket.

Ezen a ponton valószínűleg sok emberből tör elő egy lazább áldozathibáztató röhögés, hogy mégis ki az az idióta, aki egy rövid ismeretség után képes egy lakásra való összeget kölcsönadni egy szinte vadidegen embernek. De pont erről szól a Tinder Swindler. Hogy ez az ember miként épített fel nagyon részletesen és nagyon szépen egy-egy – ezek szerint teljesen hihető – történetet, amely végén általában megjelentek az ellenségei, az életére törtek, ezek miatt biztonsági okokból még a bankszámláit is zárolni kellett.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.