"Képes-e egyáltalán komplex légi műveletek végrehajtására az orosz légierő?" - tette fel a kérdést friss elemzésében a világ legrégibb katonai elemzőintézete, az 1831 óta létező brit RUSI (Royal United Services Institute) elemzője, Justin Bronk. Ahogy az ilyen kérdésként megfogalmazott cikkeknél megszokhattuk, a válasz, legalábbis az eddig látottak alapján határozott nem.

"Az orosz invázió kezdeti szakaszának egyik legnagyobb meglepetése, hogy az orosz légierő (VKS) vadászgépei és vadászbombázói képtelenek voltak megteremteni a korlátlan légi fölényt, vagy akár csak jelentős erőket bevetni az alulteljesítő szárazföldi csapatok támogatására" - írta elemzése felvezetőjében. Hogy miért? Bronk előbb a 'valószínűtlen vagy nem elégséges lehetséges okok" feltárásával kezdte.

Tartalékolnak

Az egyik lehetséges érv arra, hogy miért nem vetik be nagy számban az orosz légierő gépeit az lehet, hogy tartalékolják ezeket, feltehetően arra az esetre, hogy a NATO-t rettentsék el egy esetleges beavatkozástól.

Bronk szerint ez hülyeség, mert amennyiben a VKS valóban képes lenne gyorsan megteremteni a légifölényt, ennek elmaradása nemhogy erősíti, inkább gyengíti elrettentő potenciálját, amit eleve gyengít a tény, hogy "az orosz hadsereg képtelen volt gyorsan lerohanni egy sokkal gyengébb, ráadásul rosszul pozícionált ellenséget". Ez utóbbi megjegyzése arra vonatkozik, hogy az ukrán hadsereget alapvetően a Donbaszban, a szakadár köztársaságok határon sorakoztatták fel, miközben az orosz invázió nem onnan, hanem három másik irányból indult.

Bronk szerint ha az oroszok célja valóban az elrettentés, azt valójában a légifölény gyors megszerzése garantálta volna, amire most már csak azért is szükség volna, hogy visszaszerezzék hadseregük elrettentő voltának erősen megtépázott hitelességét.

A civil lakosságot óvják

Bronk szerint a háború első napjaiban ezt a magyarázatot akár el is fogadhattuk volna, ám a héten az orosz hadsereg, miután megtorpant az előretörése, a hagyományosnak tekinthető orosz taktikához folyamodva nehéztüzérséggel és rakétasorozatokkal kezdte válogatás nélkül lőni a lakott területeket.

Ráadásul ez nem magyarázat a légierő visszatartására, mivel egy modern légierőnek képesnek kéne lennie arra, hogy komplex, nagyszabású műveletekben precíziós támadásokat hajtson végre kizárólag - vagy legalább jellemzően - katonai célpontok ellen.

Féltik a drága repülőiket

A harmadik kevéssé elfogadható magyarázat, hogy az orosz légierőnek alacsony a toleranciaküszöbe, nem akarják drága vadászgépeik elvesztését kockáztatni. Bronk szerint ennek sincs értelme, főleg annak fényében, hogy a szárazföldi erőik százával vesztettek modern harcjárműveket, nem beszélve arról, hogy milyen aránytalan veszteségeket szenvedtek elit alakulataik - erre később bővebben is kitérünk még.

Ráadásul a légi fölény megszerzésének a földi erők támogatásán túl pont az is célja, hogy magát a légierőt se fenyegesse semmi.

Bronk szerint ezekkel a nem kielégítő válaszokkal szemben jelenleg valójában egyetlen életszerű magyarázat van arra, ami történik:

Az orosz légierő képtelen komplex légi műveletek végrehajtására

Bronk szerint ugyan a VKS az elmúlt évek szíriai műveleteiben nélkülözhetetlen tapasztalatokat szerzett a "komplex környezetben" végzett műveletekről, ám valójában ott csak kis formációkban - egy géppel, géppárban, esetleg négyesben - hajtottak végre támadásokat. Egy légi fölény megszerzését és az ellenség megbénítását célzó műveletben valójában különböző géptípusok - vadászbombázók és az azokat védő elfogó vadászok - mozgását kell precízen koordinálni, hogy aztán a különböző hullámokban indított szkvadronok (századok) 5-10 másodperces pontossággal hajtsák végre a csapást, hogy az egymást követő támadó hullámok ne zavarják egymást.

Bronk szerint erre az orosz pilóták nincsenek felkészítve. Egyrészt eleve rendkívül alacsony a repült óráik száma, évente alig száz órát, ha repülnek. Másrészt még gyakorlataik során is legfeljebb géppárokban repülnek, ráadásul egyszerű küldetéseket. A NATO légiereje ezzel szemben komplex gyakorlatok sorát repülve gyakorolja az ilyen összetett légi műveletek végrehajtását, amiben szimulálják a földi légelhárítást is. Sokkal több repült órájuk mellett a NATO pilótái rendszeresen gyakorolnak fejlett szimulátorokban is.

Azon túl, hogy az ilyen műveleteket be se gyakorolták, talán kivitelezni se tudnák. Egyrészt gyakorlat híján az ilyen műveletek tervezésében, a tervek ismertetésében és irányításában sincs gyakorlatuk, talán megfelelő eszközeik se. Bronk szerint legalábbis ha volnának, akkor nem okozhatna nehézséget a légi fölény megteremtése, az ukrán rakétás légvédelmi ütegek semlegesítése. Ezek a rakétás ütegek ugyanis azzal, ha tüzet nyitnak, el is árulják pozíciójukat. Vagyis megsemmisítésük járhat veszteségekkel, de ha nem csak géppárokban repülnének, az oroszok az így felderített ütegeket könnyedén megsemmisíthetnék.

Másrészt a háború eddigi tapasztalatai más problémákra is utalnak: jellemző kép, hogy az orosz légierő vadászbombázói mélyrepülésben támadnak, azt is jellemzően éjszaka.Az előbbi oka az lehet, hogy nehézségeik vannak a szárazföldi erőket támogató légvédelmi ütegek és a repülők közti dekonflikcióban - vagyis a légvédelem nem tudja megkülönböztetni saját gépeit az ellenségétől. Mivel az ilyen rakétás légvédelmi ütegek nagy magasságú célpontok ellen valók, ezért repülnek az orosz vadászbombázók alacsonyan. Éjjel meg azért, mert alacsonyan repülve könnyű célpontjaivá vállnak a vállról indítható rakétáknak, amikből az ukrán seregnek dögivel van, és ezrével kap újakat is nyugati szövetségeseitől. Valószínűsíthető, hogy a legtöbb orosz repülőt és helikoptert ilyen vállról indítható eszközökkel, vagy csöves légvédelemmel semmisítették meg. Továbbá az is magyarázza az ilyen mélyrepüléseket, hogy az oroszoknak láthatóan nincsenek precíziós, irányított rakétái és bombái, valójában buta bombákkal támadják célpontjaikat.

link Forrás

Bronk az elemzését azzal zárja, hogy mindez persze még tévesnek is bizonyulhat, ha az orosz légierő hirtelen nagyszabású légi műveletekbe kezdene. De ha ez elmarad, az teljes mértékben aláássa az elrettentő képességeit.

Harcászatból egyes

Bronk elemzésében csak futólag említi, de érdemes kitérni a szárazföldi erők teljesítményére is. A háború első tíz napja alapján hadászatban, vagyis stratégiai tervezésben nem vizsgáztak rosszul az oroszok. Ukrajnát váratlan irányokból támadták, ha minden úgy ment volna, ahogy papíron eltervezték, pár nap alatt elvághatták volna a Donbaszban állomásozó ukrán főerőket az ország többi részétől, ahol szinte akadálytalanul törhettek volna előre keletről, nyugatról és délről bekerítve a fővárost, Kijevet.

Harcászatból és logisztikából viszont teljes mértékben leszerepeltek. A logisztikai kudarc legszembetűnőbb példája a Kijevtől északra feltorlódott, moccanni se képes hatvan kilométeres konvoj, aminek az elején már elfogyott az üzemanyag és valószínűleg az étel is, az utánpótlást pedig képtelenek eljuttatni az elejére. Hogy abból a slamasztikából kikeveredjenek, nagy szükségük volna a gosztomeli reptérre, amit azonban az ukrán erők másodszor is visszafoglaltak, még mielőtt az oroszok képesek lettek volna annyira rendbe hozni a futópályáit, hogy érdemi utánpótlást tudjanak ledobni. Ez egyben magyarázza azt is, hogy az ukrán erők miért nem intéztek eddig támadást a megakadt konvoj ellen - a prioritás annak megakadályozása volt, hogy az oroszok újra mozgásba tudjanak jönni.

És ha már Gosztomel, az ott történtek a harcászati kudarc bizonyítékai is egyben: az orosz hadsereg a háború első tíz napjában erősen leamortizálta legelitebb egységeit.Az eddigi harcok legjellemzőbb képei az ukrán városokban harcoló orosz különleges alakulatok diverzáns akcióié, illetve az azokba könnyű harcjárműveiken be-betörő erőfelderítőké. Ezek mind elit egységek, tagjaik szerződéses katonák, akiknél tán csak a pilóták kiképzése drágább. A különleges egységek ilyen bevetése tán még indokolható is, azok eleve nem komoly tűzfedezetben szoktak dolgozni, bár ebben a formában ki vannak téve, hogy levadásszák őket - ahogy Kijevben történt, miután a városban kijárási tilalmat rendeltek el, hogy kiszűrhessék a polgári lakosság között elvegyülő diverzánsokat, akiknek akcióik végrehajtásához mégis csak az utcákon kellett ténykedniük.

Az erőfelderítőké viszont tűzfedezet hiányában nehezen magyarázható. Az ilyen akciók célja, hogy behatolásaikkal harcra kényszerítsék a védőket, hogy aztán az így leleplezett harcállásokat a légierő vagy a tüzérség megsemmisíthesse. Ám a légierő lényegében nem repül küldetéseket, a tüzérség pedig alapvetően a polgári lakosság terrorizálásával van elfoglalva az elmúlt napokban.

A deszantosok, akiket a háború első napján Gosztomelben dobtak be, a múlt héten pedig Harkiv belvárosában, szintén nem támogatja a légierő. A Gosztomelben bevetett, az őket szállító helikopterflotta mérete alapján legalább századnyi, tán inkább zászlóaljnyi deszantost még aznap körbezárta és felszámolta az ukrán sereg, Harkivban is legalább egy századnyi deszantos veszett oda tűztámogatás nélkül - a légierő mellett a tüzérségre se számíthattak igazán, mert az nehéztüzérségével és rakétasorozatvetőivel nem tud precíz csapásokat mérni.