Az ellenzék szerint a „pedofidesztől” kellene megvédeni a gyerekeket

POLITIKA
2022 március 12., 13:07
comments 8

Kormányzati plakát átragasztással összekötött köztéri sajtótájékoztatót tartott az Egységben Magyarországért több politikusa szombat délelőtt. A téma: a Fidesz "gyermekvédelmi" népszavazása, és a kormánypárt állítólagos rejtegetett pedofiljai.

Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem kérnek a fideszes gyermekvédelemből, ha az arról szól, hogy rejtegetik a saját politikusukat, aki olyan gyanúba kerül, hogy a saját nevelt lányáról készített intim felvételeket, illetve hogy egy másik 13 éves lány sérelmére követett el szexuális visszaélést. Ezzel a napokban megjelent hírre utalt, miszerint a Fidesz egyik, meg nem nevezett volt budapesti kerületi képviselője, aki tanárként dolgozott, lefeküdt egy 13 éves diákjával.„Milyen jogon papolnak nekünk gyermekvédelemről? Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a fideszes erkölcs a történelmi temetőbe kerüljön”.- mondta a volt műsorvezető.

photo_camera Demeter Márta, Tordai Bence és Kálmán Olga a szombati sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatón Demeter Márta és Tordai Bence is felszólalt. Demeter Kaleta Gábor történetére emlékeztetett, a volt perui nagykövetre, akinek a hivatali laptopján 20 ezer pedofil felvételt találtak, és akinek az ügyében a politikus szerint a hatóságok körömszakadtáig titkolóztak. Az ítélet pedig végül csupán 540 ezer forint pénzbüntetés volt, még a gyermekekkel kapcsolatos munkakörök betöltéséről sem tiltották el a volt diplomatát. Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese pedig arról beszélt, hogy a gyerekeket a szegénységtől is meg kell védeni, mert az egyre többeket érint. Azt is mondta, hogy az új kormány emelni fogja a 2010 óta változatlan összegű családi pótlékot és gyest, valamint igazságosabbá fogja tenni a gyermekek után járó adókönnyítési rendszert, mert az most elsősorban a magasabb jövedelműeknek kedvez.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.