Új-Zélandon került elő az 1631-es kiadású biblia egyik példánya, melyben paráználkodásra szólítják fel a híveket

könyv
2022 május 02., 09:13
comments 3

Előkerült egy példány a világ egyik leghíresebb nyomdahibáját tartalmazó bibliájából, az 1631-ben Angliában kinyomtatott verzióból. A bibliát Új-Zélandon találták meg, és arról nevezetes, hogy egy elírás miatt paráználkodásra szólítja fel a híveket.

A Bűnösök Bibliája néven is emlegetett kötetben ugyanis hiányzik egy "not" a hetedik parancsolat előtt, így az eredetileg a paráználkodás tiltását célzó rész végül támogató felszólítás lesz.

Az 1631-ben kiadott biblia hibáját csak egy évvel később vették észre, a nyomdászokat, Robert Bakert és Martin Lucast pedig be is idézte a bíróság elé I. Károly király, és végül elmarasztalták őket a hanyag munkájuk miatt: bevonták a nyomdászengedélyüket, és 300 fontos bírságot is kiszabtak rájuk, bár ezt végül eltörölték. A biblia példányait pedig meg kellett semmisíteni, de becslések szerint legalább 20 kötet túlélte a hajtóvadászatot. Időnként brit és amerikai aukciókon fel is bukkan egy példány, de mint a Guardian megjegyzi, ez az első alkalom, hogy a déli féltekén kerüljön elő belőle egy darab.

Az új-zélandi Christchurch városában lévő University of Canterbury 2018-ban szerzett tudomást a biblia létezéséről, de nem hozták a felfedezést nyilvánosságra addig, amíg kutatók és restaurátorok nem vizsgálták át a könyvet.

Az egyetem középkori tanszékének kutatója, Chris Jones szerint lenyűgöző és egyben rejtélyes felfedezésről van szó, hiszen fogalmuk sincs, hogyan utazhatott át a fél világon a kötet. A bibliát Jones egykori diákja hozta be az egyetemre 2018-ban, miután a családja pár éve vásárolta meg egy hagyatéki vásáron. Előtte egy brit könyvkötő volt a tulajdonosa, aki 2009-ben költözött át Angliából Új-Zélandra, de soha nem dicsekedett azzal, hogy egy ennyire rendkívüli példány lenne a birtokában. A biblia elég rossz állapotban volt, amikor előkerült, úgyhogy az elmúlt években sokat kellett dolgoznia rajta a restaurátoroknak.

A Guardian cikke kitér arra is, hogy régóta viták tárgya, hogyan került bele a hiba a könyvbe: a véletlentől kezdve odáig mennek az elméletek, hogy egy rivális nyomdász szándékos szabotázsa történt.

Jones elmondta azt is, hogy a teljes kötetet bedigitalizálják, és reményeik szerint pár hónapon belül ingyen is olvasható lesz egy honlapon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.