Interjút adott a 24.hu-nak Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a Nemzeti Színház kommunikációs igazgatója, aki nemrég a magyar jobboldal legfőbb szellemi műhelyének tartott Kommentár folyóiratban megjelentetett téziscikkében azt vetette fel, hogy a magyar kultúrpolitikának aköré a vezérgondolat köré kéne szerveződnie, miszerint „A világ legjobb dolga magyarnak lenni”. Hogy ez alatt mégis mit ért, annak kifejtésébe ő maga is alaposan belezavarodott. Ezt szemléltetendő kigyűjtöttem az öt legnagyobb hülyeséget, amely az interjúban elhangzott

A legnagyobb közös többszörös

Szabó rögtön az interjú elején közli, hogy alapvetően mérnök, majd egy svungos mondattal bebizonyítja, hogy talán mégis mindenki jobban jár azzal, hogy kultúrpolitikával foglalkozik. „A matematikában használt »a legkisebb közös többszörös« meg »a legnagyobb közös osztó« fogalmával – azokat a beszélgetésünk lényegére vetítve – egyaránt van egy kis baj: az egyikben a »legkisebb«, a másikban az »osztó« kifejezés a problémás” – mondja, és ennek orvoslására a legnagyobb közös többszörös fogalmának a bevezetését ajánlja.

Saul is bebizonyította, hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon

Szabó kultúrcézárt nehéz zavarba ejteni. Miután kifejtette, hogy a kormánynak bizony csak azokat a műalkotásokat kéne támogatniuk, amelyek kifejezik a magyarnak levés legjobbságát, a 24 riporterei két Oscar-díjas filmalkotásunk felől érdeklődnek, hogy vajon a holokausztról szóló Saul fia vagy a Mephisto, amit ugyan Szabó István rendezett, és több magyar színész is játszik benne, de egyáltalán nem magyarokról vagy Magyarországról szól, megfelelnek-e ennek az elvárásnak.

Bár abba, hogy a magyar hatóságok és a magyar emberek tömegesen asszisztáltak honfitársaik ipari megsemmisítéséhez, tán nehéz ezt belelátni, de Szabó még a Saul fiából is azt olvasta ki, hogy magyarnak lenni a legjobb dolog a világon. „A haláltáborba hurcoltak között voltak olyan emberek is, akik még a legborzalmasabb borzalom borzalmának a mélyén is képesek voltak emberek maradni? És ők bizony magyarok voltak” – mondta.

Üres szlogen volna? Ezt még senkitől se hallotta!

És persze a Mephisto is megugorja a szintet, mert „önmagában az a tény, hogy egy magyar ember [...] le tudta tenni a világ filmművészetének az asztalára ezt a művet, nem azt bizonyítja, hogy mi, magyarok képesek vagyunk arra, hogy megmutassuk ezeket az általános igazságokat?”

A felvetésre, hogy ha a tételmondatba ezek szerint bármi belefér, amit magyar alkotott, azzal teljesen a jelentését veszti, rávágta, hogy „érdekes felvetés, ilyen alapon még senki nem kritizálta a cikkem”.

Magasabb asszociációs szinten képzeli el a magyar kultúrpolitika működését

Hogy ez alatt mit ért, arra még nem jöttem rá, de arról jutott eszébe, hogy bár az Élősködők című, a legjobb filmnek járó Oscart idegen nyelvű alkotásként elsőként megnyerő dél-koreai film ugyan „üzleti értelemben még jót is tehetett” a dél-koreai alkotóknak, de ebből még nem gondolja, hogy olyan műveket kéne támogatni, amik nem arról szólnak, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni.

A hülye svédek angol nyelvű slágerekkel tarolják le a poppiacot

„Egy nyamvadt slágert nem írnak svédül. Mindegyiket angolul írják, mert ez éri meg üzletileg” – fejtegeti egy amúgy a skandináv krimikről szóló kérdésre. A műfaj „már egyáltalán nem beszél Skandináviáról, illetve a svéd vagy norvég életérzésről”, jelenti ki magabiztosan. Majd egyből ezután közli, hogy ő maga összesen egy ilyen könyvet olvasott, mert „a másodiknál már szenvedtem, a harmadikat meg már kézbe se vettem”. Visszatérve a globálisan igen sikeres svéd popiparra, amit Szabó legalább annyira átlát, mint a krimik világát, szerinte bizony a svéd popzene már „nem azt sugallja, hogy a világ legjobb dolga svédnek lenni”, vagyis a kultúra színvonalának mérésére önmaga által kreált mércének máris nem felel meg.

Az interjú itt még nem ér véget, és egyáltalán nem tudom garantálni, hogy nem akadnak benne még ezeknél is nagyobb hülyeségek. Nézzék át maguk is!