Élve engedték vissza a 83 kilós harcsát, ami állítólag az eddigi legnagyobb, a Dunából pergetve kifogott harcsa

ÁLLAT
2022 július 16., 14:13
comments 10
photo_camera Itt a harcsa, a kifogója, Nikl Béla a bal szélen látható, a hal fejénél.

A paksi helyi tévé horgász származású olvasóinkat biztosan lázba hozó videót forgatott egy dunai óriásharcsa kifogásának és visszaengedésének sztorijáról. A halat Nikl Béla dunaföldvári pecás - aki árukapcsolásként a helyi horgászbolt tulajdonosa - jó két hete fogta ki, és ami különösen nagy szó, pergető módszerrel.

Vagyis nem szerves csalit tűzött a horogra és várt, hanem valamilyen vízi lényt utánzó műcsalit dobált megállás nélkül, arra rabolt rá a gigahal.

A harcsát 30-án este fél 9 tájban akasztotta és durván két órás fárasztás után emelte a csónakba, miután a kezdetben magányos fárasztáshoz egy másik csónak is csatlakozott.

A horgász vissza akarta engedni a zsákmányát, de a kivételes mérete miatt kiváncsi volt a pontos tömegére, ezért éjszakára lekötötte, majd a másnap reggeli, digitális mázsával történt mérlegelés után épségben visszaengedte a Dunába.

A paksi tévé azt mondta, hogy az országos horgászszövetség tudomása szerint ez lehet a Duna hazai szakaszán valaha pergetve fogott legnagyobb harcsa.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.