Egy pillanatra megszédített a Nemzetközi Macskanap neve, hiszen akiknek nemzetközi napja szokott lenni - nők, gyerekek, anyák, apák és bányászok - azok a maguk módján jellemzően mind dolgos figurák. A szédülésből az előbb tértem magamhoz, amikor műsorvezető hírügyletesként egyszer csak rájöttem, hogy még nem vittem ki sétálni szegény kutyákat. Na jó, azért nem jutott eszembe kirohanni velük a hírekkel - illetve azok hiányával - viaskodva, mert ennyire csendben voltak:

11:40-kor döbbentem rá minderre. "Nyomás sétálni" - gondoltam magamban, mégsem a bejárati ajtó, hanem a hűtő felé indultam el, hogy elővegyek egy kis darab sonkát. Hogy miért? Mert Milky macska sosem megy ki a kertből, kivéve akkor, ha sétálni indulunk a tacskókkal, mert az ő kedvükért még a rettegett Külvilágba is hajtandó kimerészkedni. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha sétálni megyünk, és előtte nem csalom be a házba, idióta bakugrásokkal követ minket kicsit lemaradva, és összevissza rohangál az autók előtt, amitől szívbaj kapok. Menő dolog macskát sétáltatni, főleg póráz nélkül, de nem nekem való szórakozás. A cicát viszont csak sonkával lehet bevonzani. Esetleg májkrémmel, de azt akkor rá kéne kennem az ujjamra, aminél DK-s sajtóközleményeket is jobb olvasni.

Szóval elővettem a sonkát, kinyitottam az ablakot, és elkezdtem kiáltozni a kertbe, hogy "Cica" meg hogy "Milky". Semmi reakció. Vadabbul lebegtettem a sonkát, mint egyszeri politikus az álláspontját, de még mindig semmi. Mármint ha azt nem vesszük valaminek, hogy a tacskók totál megkergültek.

Majd nagy támolyogva feltűnt a Macska, de nem a kertből, hanem az emeletről, ahol eszerint 11.45-ig aludt, és ahogy elnéztem, aludt volna az ügyeletem végéig, délután 4-ig.

A sonka bezzeg kellett neki.

És ami a legsúlyosabb, természetesen nem érzett semmiféle lelkiismeret-furdalást, sőt direkt felmászott a konyhasziget közepére és kihívó tekintettel flexelni kezdett:

Ideje lenne a komolyabb macskamegszorításoknak! Komolyan gondolkozom a tappancsonkénti különadó bevezetésén.