Meghalt a kanadai késeléssorozat egyik elkövetője

bűnügy
2022 szeptember 06., 04:43

Holtan találták a kanadai késeléssorozat egyik gyanúsítottját, írja a BBC. A 31 éves Damien Sanderson holttestét a James Smith Cree Nation nevű településen találták meg, ahol több áldozat is élt. Damien és a másik gyanúsított, Myles Sanderson testvérek, közölték a hatóságok. Myles még mindig szabadlábon van, és feltehetően Regina városában tartózkodik.

photo_camera Fotó: DAVID STOBBE/REUTERS

A két férfi vasárnap halálra késelt tíz embert, és legalább 18 továbbit megsebesített. Az első gyilkosságról helyi idő szerint vasárnap kora reggel, 5 óra 40 perckor értesültek, majd újabb és újabb bejelentéseket kaptak egy Weldon nevű településről és környékéről, Saskatchewan tartományból.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a két férfi ellen. Felszólították az embereket, hogy maradjanak biztonságos helyen, és senkit se engedjenek be otthonaikba. Ellenőrzőpontokat is felállítottak az utakon, a sofőröket pedig arra kérték, ne vegyenek fel stopposokat. A keresésben három tartomány - Saskatchewan, Manitoba és Alberta - rendőrei vesznek részt. Damien és Myles ellen gyilkosság miatt vádat is emeltek, annak ellenére, hogy még nem tartóztatták le őket.

photo_camera A két gyanúsított. Fotó: HANDOUT/AFP

Hétfőn 13:17-kor megerősítették, hogy megtalálták Damien Sanderson holttestét. Rhonda Blackmore rendőrfőnök-helyettes újságíróknak elmondta, hogy „holttestét a szabadban, egy sűrűn füvesített területen találták meg egy ház közelében, amit a hatóságok éppen vizsgálnak." Damien Sanderson holttestén sérülések voltak, és „egyelőre nem valószínű, hogy azokat saját maga okozta." A rendőrség közölte, hogy a másik elkövető is sérüléseket szenvedhetett, és a rendőrség szerint orvosi segítséget is kérhet. Arra kérték az állampolgárokat, hogy legyenek éberek.

Justin Trudeau miniszterelnök közleményében azt írta, megdöbbentette és lesújtotta a támadások híre, a tetteseket pedig felelősségre kell vonni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.