Szélsőjobboldali, homofób vezetővel kötött koalíciós megállapodást Netanjahu

külföld
2022 november 28., 15:32

Megszületett a koalíciós megállapodás Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök és a szélsőjobboldali, homofób megnyilvánulásairól ismert Avi Maoz között, így formálódik, hogy hogyan nézhet ki Izrael következő kormánya, írja az AP hírügynökség.

A Netanjahu-féle Likud vasárnap jelentette be, hogy megállapodtak, hogy az ultranacionalista Noam pártot vezető Maoz miniszterhelyettes lehet, és többek között az ő területe lesz majd a zsidó identitás erősítése az izraeliek körében.

photo_camera Fotó: Likud

Mint az AP írja, Netanjahu Izrael történetének legkeményvonalasabban nacionalista és vallásos kormányát állíthatja össze, és jelenleg épp a koalíciós társként szóba jövő ultranacionalista és ultraortodox vezetők között oszt pozíciókat.

Maoz, aki zsidó fundamentalista és ciszjordániai telepes, emellett ismert ellenzője a melegjogoknak és annak, hogy nők szolgálhassanak a hadseregben, és már azt is kifogásolta, hogy arab tanárok taníthatnak zsidó diákokat az izraeli iskolákban. Korábban eltagadta a nem-ortodox zsidó vallási felekezetek legitimációját, ami a különféle reformista és konzervatív mozgalmakat is érinti, melyek nem jelentősek ugyan Izraelben, de annál inkább az Egyesült Államokban, amely ország régóta fontos pénzügyi és diplomáciai támogatója Izraelnek.

Maoz közleménye szerint a Likuddal kötött megállapodás az első lépés az ország lelkének visszatérésében. Az általa vezetett Noam a legutóbbi választásokon közösen indult egy vallásos cionista párttal, és összesen 14 helyet szereztek a 120 tagú izraeli parlamentben, ezzel övék lett a harmadik legnagyobb frakció.

A Likudnak még további tárgyalásokra van szüksége, hogy összes potenciális szövetségesüket bevonva kormányt alakíthassanak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.