Szabad Európa: Magyarország HIMARS-ok vásárlását tervezi

POLITIKA
2023 január 16., 10:45
comments 30

A Szabad Európa több, jelenleg is vagy korábban a Honvédelmi Minisztérium kötelékébe tartozó forrás alapján írt arról, hogy Magyarország ismét HIMARS-ok beszerzését fontolgatja. A cikkből kiderül az is, hogy nem először merült fel az amerikai rakétatüzérségi rendszer beszerzése, amely érdemben tudta segíteni az orosz invázió ellen védekező ukrán hadsereg dolgát. Évek óta többször előkerült már az ötlet, de végül a lap forrásai szerint más beszerzések rendre fontosabbnak bizonyultak.

HIMARS egy lettországi hadgyakorlaton.
photo_camera HIMARS egy lettországi hadgyakorlaton. Fotó: GINTS IVUSKANS/AFP

A lap úgy tudja, hogy döntés még most sem született, a HM nem válaszolt eddig a megkeresésekre. Mint hozzáteszik, a NATO keleti szárnyának országai szinte már mind rendelkeznek HIMARS-szal, vagy aláírt szerződésük van a szállítására. Emellett számít az is, hogy jelenleg ilyen jellegű fegyverből korszerű változat egyszerűen nincs más a piacon.

A lapnak név nélkül nyilatkozó szakmai forrás szerint Magyarországnak kb. fele annyi HIMARS-ra lehetne szüksége, mint amennyit Románia vesz, és Románia 54 darabot kötött le.

Hogy mennyibe kerülne a beszerzés, az sok mindentől függ, például hogy a magyar fél vállalja-e, hogy csak évekkel később szállítják le a megrendelt eszközöket. De egy ekkora léptékű beszerzés esetén nyilván politikai, diplomáciai tényezők is számítanak. A Szabad Európa összesítése szerint Románia például az első 18 darabért másfél milliárd dollárt fizethetett, míg Észtország hat HIMARS-ért 500 millió dollárt adhatott. A lengyelek 2019-ben vettek már 20 darabot, aminek a szállítása jelenleg is zajlik, és amikért állítólag 415 millió dollárt fizettek, de a lengyelek több száz darab iránt érdeklődtek, úgyhogy ők vélhetően eleve kedvezményes árat kaptak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.