A Kúria kimondta: hazudott a TV2 Márki-Zayról

POLITIKA
2023 január 30., 12:00
comments 13

Helybenhagyta a Kúria azt a bírósági ítéletet, ami kimondja, hogy valótlanságokat közölt a TV2 Tények című hírműsora Márki-Zay Péterről, amikor az ellenzéki-miniszterelnök-jelöltről olyan képet festettek, mintha az egészségügy leépítését tervezné, írja a Népszava. A tavaly január 12-i műsorban „Szülészeteket zárna be vidéken Márki-Zay” című hírblokkban többek közt azt hazudták, hogy

a hódmezővásárhelyi polgármester „leépítené az egészségügyi ellátórendszert (…), támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg. Ez azt jelenti, hogy tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat.”

A Tényekben helyreigazítást kell beolvasni azzal a szöveggel, hogy „Valótlanságot állítottunk dr. Márki-Zay Péterrel kapcsolatban: A 2022. január 12. napján a TV2 televíziós csatorna 18:00 órakor kezdődő Tények című műsorszámunk »Szülészeteket zárna be vidéken Márki-Zay« című hírblokkjában valótlanul állítottuk, hogy dr. Márki-Zay Péter tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat, továbbá valótlanul állítottuk, hogy dr. Márki-Zay Péter leépítené az egészségügyi ellátórendszert.”Emellett 15 napon fizetniük kell 133350 forint felülvizsgálati eljárási költséget Márki-Zaynak.

Frissítés: Márki-Zay Péter ügyvédje, Litresits András jelezte, hogy a politikus ugyenezek miatt az állítások miatt más kormányközeli orgánumok ellen is pert nyert:

  • a gondola.hu,
  • a 888.hu,
  • a ripost.hu,
  • a hirado.hu,
  • a HírTV,
  • az origo.hu,
  • és a pestisracok.hu ellen,

de csak a TV2 vitte az ügyet a Kúriára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.