7200 áldozata van már a hétfői földrengéseknek, de a végleges szám ennek többszöröse lehet

katasztrófa
2023 február 07., 20:59

A török egészségügyi miniszter, Fahrettin Koca kedd este arról számolt be, hogy Törökországban már 5434-en haltak meg a hétfői földrengések után, a Szíriában elhunytakkal együtt ezzel 7266-ra emelkedett a katasztrófa áldozatainak száma. A helyi katasztrófavédelmi ügynökség szerint egyedül Törökországban legalább 26 000-en sérültek meg.

Hétfőn kora reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Észak-Szíriát. Az emberek többsége még otthonában aludt, amikor a katasztrófa bekövetkezett. Alig néhány órával az első után egy újabb, 7,5-es erősségű földrengés történt, közel az első rengés epicentrumához.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előzetesen arra figyelmeztetett, hogy becsléseik szerint a halálos áldozatok száma meghaladhatja a 20 ezret.

Kahramanmaras, Törökország, 2023. febuár 7.
photo_camera Kahramanmaraş, Törökország, 2023. február 7. Fotó: OZAN KOSE/AFP

Fuat Oktay török alelnök közlése szerint már több mint 8000 embert húztak ki az összeomlott épületek romjai alól. 380 ezer embert helyeztek el ideiglenes óvóhelyeken, bevásárlóközpontokban, stadionokban vagy szállodákban, miután lakóhelyük lakhatatlanná vált. A rengések következtében több ezer épület rongálódott vagy semmisült meg. Csak Hatay tartományban 1200 épület omlott össze.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök ezen túl arról számolt be, hogy a 85 milliós lakosságából 13 millió embert érintettek valamilyen módon a földrengések. A WHO becslései szerint a két országban ez a szám meghaladhatja a 23 milliót.

A török elnök 10 tartományban rendkívüli állapotot hirdetett ki. Hivatala közölte azt is, hogy a segítségnyújtás felgyorsítása érdekében csak a legsúlyosabban érintett Kahramanmaraş, Adıyaman és Hatay tartományokba engedi be a segélyt szállító járműveket.

Osmaniye, Törökország, 2023. február 6.
photo_camera Osmaniye, Törökország, 2023. február 6. Fotó: MUZAFFER CAGLIYANER/Anadolu Agency via AFP

Rengetegen a közösségi médiában kérnek segítséget szeretteikhez, akik feltehetően a romok alatt rekedtek. A Belügyminisztérium közlése szerint minden ilyen jelzést megvizsgálnak, összegyűjtenek és továbbítanak a keresőcsapatoknak. Közben az utórengések, a fagyos hőmérséklet és a megrongálódott utak is nehezítik a mentést.

A török katonai vezetés utasította a Szíriával határos régióban állomásozó alakulatokat, hogy segítsenek a mentési munkálatokban, állítsanak sátrakat a hajléktalanok számára, Hatay tartományban pedig hozzanak létre tábori kórházat. Egy Ankarában állomásozó humanitárius segélydandárt és nyolc katonai kutató- és mentőcsapatot is bevetettek.

Adományok gyűlnek dobozokban a hamburgi kikötőben
photo_camera Adományok gyűlnek dobozokban a hamburgi kikötőben Fotó: BODO MARKS/dpa Picture-Alliance via AFP

Az európai kormányok egymás után indítanak mentőalakulatokat Törökországba és Szíriába, többek közt Grúzia, Németország, Nagy-Britannia, Magyarország, Szerbia, Görögország és Oroszország is küldött már mentőegységet a katasztrófa sújtotta régióba. (Guardian / BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.