Patriot rakétarendszerrel tartanak kiképzési gyakorlatot Varsóban

háború
2023 február 07., 12:03

Kiképzési gyakorlatot tartanak Varsóban az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszerekkel. Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter szerint a művelet célja az elrettentés.

Blaszczak az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy a lengyel hadsereg számára 2018-ban rendeltek meg 16 indítóállásból álló, két korszerű amerikai Patriot-üteget, melyek közül az első tavaly ősszel érkezett meg Lengyelországba.

photo_camera Fotó: JANEK SKARZYNSKI/AFP

Blaszczak tájékoztatása szerint tervezett gyakorlatról van szó, melynek része a rendszerek áthelyezése és egyes elemeinek összehangolása. Azt mondta, az ilyen műveletekről a hadsereg elvből nem szokott tájékoztatni, de most tudatosan adtak hírt róla, mert a cél „egy esetleges támadó elrettentése, a lengyel hadsereg felkészültségének demonstrálása”. Úgy fogalmazott, „az ukrajnai háború tapasztalata mutatja, mennyire fontos a légvédelem biztosítása”.

A második Patriot-üteget várhatóan március végéig telepítik Lengyelországba. A lengyel védelmi tárca tavaly májusban további hat üteg beszerzését célzó ajánlatkéréssel fordult az amerikai partnerekhez. Emellett az ukrajnai háború kitörése miatt megerősített amerikai katonai jelenlét keretében két másik Patriot-üteget telepítettek Délkelet-Lengyelországba. Szintén átmenetileg januárban nyolc régebbi típusú, a német hadsereg készleteiből felajánlott Patriot-rakétaindítót telepítettek a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságba is. (MTI)