Lefoglalták az egyenlítői-guineai alelnök szuperjachtját és házait

külföld
február 13., 19:34
comments 6

Dél-afrikai tisztviselők lefoglalták Teodoro Nguema Obiang egyenlítői-guineai alelnök szuperjachtját és két palotaszerű házát - írja a BBC. A bíróság azután rendelte el az értékek lefoglalását, miután egy helyi üzletember kínzás és jogtalan letartóztatás miatt pert nyert Obiang ellen. Daniel Janse van Rensburg kb. 2,2 millió dollárnyi, azaz több mint 780 millió forintnyi kártérítést követelt.

Rensburg azt állítja, hogy több mint egy évig jogtalanul tartották fogva Egyenlítői-Guineában, miután egy helyi politikussal közösen légitársaságot alapított az országban, aki azonban az utolsó pillanatban visszalépett a vállalkozástól. A vita miatt a politikus felhívta Obiang alelnököt, majd „10 percen belül a biztonsági erők egy elit egysége felvette Danielt, és a Black Beach börtönbe dobta” - mondta az ügyről Rensburg ügyvédje.

Az üzletember ezután hosszas jogi csatába kezdett az alelnök ellen a dél-afrikai bíróságokon, tavaly pedig még egy könyvet is írt arról, hogy a 2013-as egyenlítői-guineai üzleti útja „a pokol mélyére vezető utazássá változott”, miután váratlanul bebörtönözték. Az alelnök, aki a világ leghosszabb ideje hivatalban lévő uralkodójának a fia, nem nyilatkozott az ügyről.

Teodoro Obiang alelnök egy 2013-as felvételen
photo_camera Teodoro Obiang alelnök egy 2013-as felvételen Fotó: JEROME LEROY/AFP

Obiangot és apját, Teodoro Obiang Nguema Mbasogo elnököt régóta vádolják azzal, hogy az olajban gazdag Egyenlítői-Guineát személyes hűbérbirtokukként kezelik, miközben visszaélnek a gazdagsággal és az erőforrásokkal. Az amerikai hatóságok 2014-ben foglalták le Obiang egy 30 millió dolláros malibui kastélyát és más vagyontárgyait is, mivel az amerikai hatóságok szerint, azokat korrupcióból származó bevételből vásárolták. Két évvel később pedig svájci ügyészek foglaltak le 11 luxusautót, köztük egy Bugattit, Lamborghinit, Ferrarit, Bentley-t és Rolls Royce-t is, amiket később egy árverésen majdnem 10 milliárd forintért adtak el.

2021-ben az Egyesült Királyság korrupcióellenes szankciókat is kivetett az egyenlítői-guineai alelnökre. A helyi hatóságok szerint az új szankciók kifejezetten olyan személyeket céloztak, akik „saját zsebüket tömték meg az állampolgáraik kárára”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.