Sok éve már, hogy a spanyol polipfarm tervezői megosztották a közvéleményt, és még mindig nem látni a történet végét

külföld
2023 március 17., 19:43

Évente mintegy 350 ezer tonna polipot halászunk, tízszer annyit, mint 1950-ben. Az intenzív poliphalászat nagy nyomást helyez a populációra. A Nueva Pescanova spanyol halászvállalat szerint a megoldás az akvakultúra, azaz a vízi növények és állatok – ez esetben a polipok – kontrollált körülmények közötti tenyésztése lehet. A cég által tervezett polipfarm azonban felvet etikai és környezetvédelmi problémákat is, amelyekről évek óta tart a disputa.

photo_camera Ilyenekből szeretnének sokat Fotó: KENICHI UNAKI/The Yomiuri Shimbun via AFP

A magányos életmódot folytató, sötéthez szokott, körülményesen szaporodó polipok tenyésztése nehéz feladatnak bizonyult. 2019-ben azonban, évtizedek kísérletezése után végre a Nueva Pescanova áttörést ért el a polipfarm ügyében.

Most a BBC belsős dokumentumokra hivatkozva írja, hogy a Kanári-szigetekre tervezett farm évente nagyjából egymillió polipot tenyésztene emberi fogyasztásra. A tervek szerint a polipokat egy kétszintes épületben, körülbelül ezer darab kisebb-nagyobb tartályban tárolnák, majd mínusz három fokra lehűtött vízben küldenék őket a másvilágra. Hogy ellássa a „prémium nemzetközi piacokat”, a Nueva Pescanova évi háromezer tonna polipot tenyésztene, ez a tervek alapján négyzetméterenként 10-15 polip a Compassion in World Farming lobbiszervezet szerint.

photo_camera Fotó: JOSEP LAGO/AFP

A BBC-nek nyilatkozó idegtudós professzor, Peter Tse szerint a jeges mészárlás kegyetlenség lenne a macskákhoz hasonló intelligenciával rendelkező polipokkal szemben. Emellett a BBC által hivatkozott tanulmányok problémásnak tartják azt is, hogy a magányhoz szokott polipok többedmagukkal annyira stresszessé válnának, hogy vagy belehalnának, vagy egymásnak esnének, ami 10-15 százalékos halandósághoz vezetne (ezt a kiszivárgott tervek is megerősítik). Jonathan Birch, a London School of Economics docense szerint ekkora halálozási arány mellett nem lehet farmot nyitni. Tse szerint a fagyasztás helyett akkor már etikusabb lenne egyszerűen fejbe vágni a polipokat, ahogy a halászok csinálják.

A Nueva Pescanova mindent tagad. Szerintük korrektül tudnák kezelni az állatokat. A jeges módszerről azt mondják, a polipok el tudnák kerülni a fájdalmat és a szenvedést. Céljuknak tartják, hogy fenntartható és felelős módon lássák el feladataikat. Felmerült, hogy a polipok tárolásához felhasznált tengervíz az állatok által termelt nitrogén és foszfát miatt visszapumpálásakor terhelné a tengert. A cég azt mondja, szűrni fogják a vizet be- és visszapumpáláskor is.

Reineke Hameleers, az Eurogroup for Animals vezérigazgatója elmondta, az Európai Bizottság (EB) épp felülvizsgálja állatjóléti jogszabályait. Szerinte most az EB-nek „valódi lehetősége van arra, hogy sok szenvedést megelőzzön”.

Kiemelt videóink