Államosítanák a járóbeteg-ellátást

Egészségügy
2023 március 21., 06:54

A hétvégéig kell nyilatkozniuk a helyhatóságoknak, hogy átadják-e a szakrendelőiket az államnak – derül ki egy az önkormányzatoknak küldött levélből a Népszava cikke szerint. A levélben azt írják: „A szakrendelők állami átvétele lehetőséget jelent járóbeteg szakellátási feladatok hatékonyságának növelésére, a betegutak egységesítésére és a várakozási idők rövidítésére.”Az Országgyűlés december végén fogadta el az egészségügy átalakításáról szóló törvényt, amely lehetővé tette, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) hivatala adatokat kérjen, hogy előkészíthesse a még nem állami fenntartású szakrendelők államosítását. Január óta gyűjtik a 136 nem állami tulajdonban lévő járóbeteg ellátó intézmény gazdálkodási és egyéb adatait.

Szeptemberben Takács Péter államtitkár egy szakmai fórumon elismerte, hogy a szakrendelők államosításának ötlete az övé, amihez hozzátette, hogy „egy kicsit hűtené a kedélyeket". Mert ha az önkormányzati szakrendelők építészeti, műszaki, betegforgalmi és kihasználtsági felméréséből az derülne ki, hogy nem jó ötlet az államosítás, akkor ő nem fogja azt erőltetni.

Takács Péter akkor azt is mondta, az önkormányzatok abban érdekeltek, hogy a saját területükön élőknek minél szélesebb ellátási palettát biztosítanak. Ezért időnként olyan szakmákra is szerződtetnek pénzt nem kímélve szakorvosokat, amelyeknek nem feltétlenül van ott helye.

Olyan példákat hozott fel, miszerint egy kisvárosi szakrendelőben nem feltétlenül van szükség gyermekszívsebészetre, vagy az sem megengedhető, hogy egy orvos négy-öt helyen vállaljon két-két órás szakrendelést, mert ezzel több időt tölt majd az ellátóhelyek közötti utazgatással, mint a betegek kezelésével. Ezeket a problémákat szerinte csak akkor lehetne orvosolni, ha egységes igazgatási rendszerhez tartoznának a szakrendelők.