Nehéz kiegyezni azzal, akinek éppen összeütköztél az autójával, de nem kell pánikba esni, neked is jár a segítség

hirdetés
2023 május 03., 06:35
ad

Minden közlekedő legelemibb félelme, hogy egyszer összeütközik valakivel. Ráadásul még az sem mindig elég a baleset elkerüléséhez, ha mi csak és kizárólag a legjobb formánkban ülünk volán mögé, és még az a szuperképességünk is megvan, hogy csak a vezetésre figyeljünk,

mert a bajhoz az is elég, ha a többi autós nem ilyen. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 14 732 balesetben összesen 20 056-an haltak vagy sérültek meg a magyar utakon. Ez 3,5 százalékkal magasabb a 2021-es adatnál, ugyanakkor 11 százalékkal kevesebb a világjárvány előtti, 2019-es számoknál.

photo_camera Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

Ha szerencsénk van, a mi ütközésünknél, senki sem sérült meg, de mire fellélegeznénk, előkerült a kárbejelentő lap, és jön az a rész, amikor a vészjelzők fényénél valahogy meg kell egyeznünk a talán még nálunk is felzaklatottabb másik vezetővel, hogy ki volt a hibás: én/saját gépjárművem vezetője; a másik fél; vagy mindketten. Sok múlhat azon, mit teszünk ilyenkor.

Helyszínelés

Érdemes egyből lefényképezni az autók helyzetét, a sérüléseket. Ha volt működő fedélzeti kameránk, ami rögzítette a történteket, azzal még biztosabbra mehetünk. Amennyiben voltak szemtanúk, gyorsan írjuk fel az elérhetőségüket, mert még jól jöhetnek.

Konfliktuskezelés

Ha a másik fél egyből ordibálni kezd, inkább ne terheljük még külön ezzel a konfliktussal az idegrendszerünket, ilyenkor kisebb kár esetén is nyugodtan hívjunk rendőrt. Ez talán mindenkit megnyugtat, de fontos tudni, hogy

ha a megegyezéshez is rendőri intézkedés kell, attól kezdve már szabálysértési ügy lesz az ütközésből.

A biztosító ügyvédet is biztosít

De ha még normális hangnemben is zajlik a tárgyalás, akkor is előfordulhat, hogy elbizonytalanodunk, hiszen egy baleset mindenkit váratlanul ér. Fontos, hogy ilyenkor se hagyjuk magunkat belevinni olyan kompromisszumba, amit később megbánnánk. Ezért érdemes észben tartani, hogy vannak olyan biztosítások, amik ezekben az esetekben is segítséget jelenthetnek.

Az Allianz például már a kötelező biztosítási alapcsomagjával (Komfort csomag) is biztosít 24 órás telefonos jogi tanácsadást, ahol képbe kerülhetünk, milyen kárigényeink lehetnek. Ráadásul, ha személyi sérülés is történt, akkor különösen fontos lehet, hogy minél pontosabban tudjuk megfogalmazni a kárbejelentést, amihez nem árt egy szakember segítsége. Az Allianz Autóm Plusz vagy nagyobb csomagjában elérhető bővített assistance fedezettel pedig már cseregépjárművet is kaphatunk, valamint a szállás vagy hazautazás költségét is megtérítik nekünk adott esetben.

Kérés esetén még ügyvédet is ajánlanak. Itt például rákérdezhetünk, hogy érdemes-e rendőri intézkedést kérni, hiszen enélkül a másik fél akár vissza is vonhatja a felelőssége írásbeli elismerését. De ha esetleg mi okoztuk a balesetet, és büntető vagy szabálysértési eljárás indul, akkor is érdemes ügyvédhez fordulni. Ezen felül még járművek vásárlásával kapcsolatos szavatossági-jótállási kérdésekkel kapcsolatban is igénybe lehet venni.

Felkészülten kisebb lesz a meglepetés

Az Allianz 2022-es adatai szerint a casco biztosítások esetében a töréskárra és az üvegkárra érkezett a legtöbb kártérítési igény. Ez a két kategória csaknem 90 százalékát tette ki az összes kárigénynek és kifizetésnek. Az Allianz gépjármű csomagjai úgy lettek összeállítva, hogy ki tudjuk választani azokat a fedezeteket, amire leginkább szükségünk van. Ha úgy érezzük például, hogy elég óvatosan vezetünk, de rendszeresen utcán parkolunk, akkor számunkra a lopáskár nagyobb fenyegetést jelent, mint pl. a töréskár. Már a legkisebb Komfort csomag is rendelkezik extra szolgáltatásokkal egy hagyományos KGFB-hez képest, az eggyel nagyobb Plusz csomag pedig az elemi kár, például szélvihar és jégverés elleni is védelmet nyújt, de még a lopás-, üveg- vagy rongáláskárhoz sincs szükség a legnagyobb csomagra. Ha viszont szeretnénk teljes körű védelmet az autónk számára, akkor a Max csomag kínálja a legátfogóbb védelmet, gyakorlatilag egy szerződésben van kgfb és casco biztosításunk, ami egyszerűbb ügyintézést, és kedvezőbb árat is jelent.

Ha már megtörtént a baj, olyankor a traumafeldolgozás és az autójavítás mellett az hiányzik a legkevésbé, hogy mindennek a tetejébe naphosszat kelljen várnunk egy hivatalban a bejelentő lappal.

Szerencsére ez a rémálom ma már teljesen elkerülhető, hiszen az Allianz online felületén a legtöbb ügy kényelmesen elintézhető legyen szó kárbejelentésről, dokumentumpótlásról vagy díjbefizetésről.