Nyomozás indulhat a Fudan egyetem alapítványa ügyében Vadai Ágnes kérdése nyomán

belföld
2023 július 31., 09:18


Mi történt a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvánnyal? – Vadai Ágnes parlamenti képviselő ezzel a kérdéssel fordult nemrég Polt Péterhez. A legfőbb ügyész úgy értékelte, hogy ez a kérdés feljelentés, így az ügyet továbbította a rendőrségre. „A Budapesti Rendőr-főkapitányságon múlik majd, hogy indul-e nyomozás” – írja az Index.

Vadai Ágnes a Poltnak küldött levelében többek között arról írt korábbi sajtóhíreket felidézve: az alapítvány Márvány utcai székhelyénél a recepciós nem tudott a szervezet létéről sem, a telefonszámuk nem él. Az alapítvány tavalyi beszámolója szerint azonban „közben rendesen költenek fizetésekre, erre a célra tavaly 123 millió forint ment el. A főigazgató bére havi bruttó 2,1 millió forint, az öt kuratóriumi tagnak havi 811 ezer forintot, a felügyelőbizottsági tagoknak havi 740 ezer forintot fizetnek” – írta a politikus (a levélváltás itt olvasható).

Polt Péter azt írta: a kérdést továbbította az illetékes rendőrkapitányságnak, mivel „írásbeli kérdését feljelentésként értékeltem, és azt elbírálás céljából a BRFK V. Kerületi Rendőrkapitányságnak küldtem meg”.

Polt korábban többször döntött már úgy, hogy egy-egy képviselői kérdést a rendőrségre továbbít. Így feljelentésként értékelte az MSZP-s Tóth Bertalan május végi kérdését arról, hogy hol veszhetett el 3 milliárd forint az állam által megszerezett Vodafone-részvények cseréjénél, illetve Vadainak azt a levelét is, amelyben a nyírmártonfalvai lombkoronasétány ügyében fordult hozzá. Tóth ügyében villámgyorsan intézkedett az NNI: pár nap alatt kinyomozta, hogy a kérdésből átértékelt feljelentés nem tartalmaz olyan „ténybeli feltételeket, amelyek a bűncselekmény megállapításához kellő alapot szolgáltatnának”.