Újabb ellentmondásokba keveredett a Völner-Schadl-per koronatanúja, aki sok mindenre nem emlékszik

bűnügy
2023 október 12., 12:59

Ismét a koronatanú meghallgatására került sor a Fővárosi Törvényszéken a Völner-Schald-perben, vagyis az elmúlt évek egyik legsúlyosabb, politikai szálakban bővelkedő korrupciós büntetőperében, amelynek két emblematikus főszereplője Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke.

A tárgyaláson, amelyről a 24.hu tudósít, immár harmadik alkalommal kapott szót F. Vivien, az ügyészség legfontosabb tanúja, tíz éven át dolgozott bizalmi emberként a végrehajtók volt elnöke mellett, és akit újfent védett módon, távmeghallgatás keretében hallgattak meg.

Schadl György a bíróságon 2023. május 16-án.
photo_camera Schadl György a bíróságon Fotó: Németh Dániel/444

A vádhatóság szerint F. Vivien volt az, aki Schadl bizalmasaként nyilvántartotta a ki- és bejövő kenőpénzek útját. Mint a 24.hu a vádirat alapján megírta, az ügyészség megállapodást kötött vele, ezért nem lett vádlottja az ügynek, hanem tanúként szerepel az eljárásban.

A lap tudósítása szerint a koronatanú nem először került ellentmondásba saját korábbi állításaival: korábban például azt állította, hogy a főnöke részére készített pénzügyi elszámolásokat e-mailben egyeztették kollégájával, aki Schadl sofőrje és titkára volt, a tárgyaláson viszont Schadl ügyvédje kérdésére már azt mondta, hogy minden esetben személyesen készítették el az elszámolásokat.

F. Vivien emellett nem tudta egyértelműen meghatározni, hogy irodai, személyi számítógépét ki használhatta, és az abban lévő mappákhoz kik fértek hozzá, ahogyan több esetben azt sem, hogy ki hozott létre mappákat, illetve fájlokat a számítógépen.

Beleértve például egy „Vivien” elnevezésűt is.A tanú viszonylag sok esetben jelezte, hogy nem tud válaszolni egy-egy kérdésre, vagy egyszerűen nem emlékszik - írja a 24.hu.

Múlt kedden F. Vivien a Völner Pál védője által feltett kérdésekre válaszolva többek közt kijelentette, hogy konkrét ismerete nincsen arról, hogy Völner Pál korrupciós pénzt kapott.Arról is beszélt, hogy nincs tudomása róla, hogy mi volt az államtitkár pontos hatásköre, feladata a minisztériumban, ahogy nem tud arról sem, hogy szabályt szegett volna Völner Pál.

F. Vivien a 24.hu összegzése alapján korábban beszélt többek közt arról:

  • 2011 óta dolgozott Schadl mellett, elsősorban a végrehajtási ügyekkel kapcsolatos pénzügyi feladatok ellátását végezte, később pedig főnöke privát ügyeit és pénzügyeit is intézte.
  • Ő maga is találkozott Völner Pállal, aki néhányszor – legalább egy-két alkalommal – bent járt Schadl budaörsi végrehajtói irodájában.
  • Schadl az osztaléka felét kérte el az egyik végrehajtótól, a nő szerint, amikor erről kérdezte főnökét, közölte vele, hogy abból még fizetnie kell Völner Pálnak, akit „barátként” is emlegetett Schadl.
  • Több alkalommal kérte a kar elnöke, hogy F. Vivien készítsen össze pénzt, és elmondta, hogy Völnernek viszi azt.
  • Ha nem emlékezett Schadl, hogy mikor vitt pénzt utoljára Völnernek, akkor a papíralapú naptárát lapozták vissza, és keresték meg azokat a bejegyzéseket, amelyekhez annyi volt írva, hogy Völner.
  • Előfordult, hogy Schadl Paliként emlegette Völnert, ilyenkor a koronatanú visszakérdezett, hogy Völnerről van-e szó, nem egy „akármilyen paliról”.

A vád szerint Schadl majdnem egymilliárd forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén, mely összeget egyébként az ő kérésére kinevezett bírósági végrehajtóktól kapta vissza, miközben jogtalan előnyként, lényegében fizetésként legalább 83 millió forintot adott át a befolyását Schadl érdekeinek megfelelően gyakorló volt fideszes államtitkárnak.

F. Vivien azért kulcsszereplője a történetnek, mert a vád szerint a pénzek útját ő dokumentálta, és teljes mértékig tisztában volt azzal, hogy a végrehajtók volt elnöke legális bevételei mellett rendszeresen jut törvénytelen, korrupciós cselekményekből származó pénzekhez, illetve maga is fizet hivatalos személyeknek nagyobb összegű kenőpénzt.

A hét megvádolt végrehajtó közül hat beismerte a bűnösségét, vagyis azt, hogy kenőpénzt fizettek Scahdlnak kinevezésükért cserébe. Schadl és Völner azonban tagadják a vádakat.

A Völner-Schadl perről írt korábbi cikkeink itt olvashatóak.

via 24.hu

Kiemelt videóink