Kettészakadt a magyar családpolitika: a tehetősebbekre öntik a pénzt, a szegényebbeket egyre inkább magukra hagyják
2017 december 04., 09:13
Hiába a sok érintett, mára szinte teljesen elértéktelenedett az egyedülálló anyákat segítő állami támogatás
- Magyarországon közel kétszázezer 18 évnél fiatalabb gyereket nevelő egyszülős háztartás van, ezek kilencven százalékában nők nevelik egyedül gyermekeiket.
- Hiába a rengeteg háztartás, az egyedülálló szülőket célzó állami támogatások mára elinflálódtak, a Fidesz-kormányok kiemelt családtámogatási eszköze, a családi adókedvezmény pedig eleve a tehetősebb családoknak kedvez, és az egyedülálló anyák nehezebben tudják érvényesíteni maximális mértékét.
- Pedig kutatásokból is látni, hogy az egyedülálló anyák társadalmi megítélése még mindig pozitív itthon, ezért is lehet, hogy nem elvették, csupán hagyták elinflálódni a támogatásaikat.
- Interjú Herke Boglárka szociológussal.
Az egyszülős háztartások a szegénység által leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok közé tartoznak az Európai Unió országaiban. Szegénységi arányuk ugyanakkor jelentős különbséget mutat, és ezek a különbségek nagymértékben függnek attól, hogy a jóléti rendszerek mennyire igyekeznek segíteni őket – állítja disszertációja elején Herke Boglárka, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa.
Ezért adódott fontos kérdésként, hogy itthon mi a helyzet az egyedülálló anyák támogatásával: Herke a kutatása során nemcsak azt nézte meg, hogy miként alakultak az elmúlt időszakban az őket célzó szociálpolitikai támogatások Magyarországon, hanem azt is vizsgálta, hogy a társadalom mit gondol az egyedülálló anyák helyzetéről, és hogy mennyire vélik jogosultnak őket a támogatásra. Mint a kutatás végére kiderült, a családpolitikai intézkedések és a társadalmi percepció egyáltalán nincsenek összhangban egymással.
A 444-nek Herke Boglárka elmondta: kutatása során kifejezetten az egyedülálló anyákra koncentrált. Egyrészt, mert Magyarországon a 2016-os mikrocenzus adatai alapján közel kétszázezer 18 évnél fiatalabb gyermeket nevelő egyszülős háztartás van, és ezek kilencven százalékában nők nevelik egyedül a gyermekeiket. Másrészt, mert a nők munkaerő-piaci helyzete még mindig kedvezőtlenebb itthon: átlagosan kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és ez a tény hatással van az egyszülős családok helyzetére is. Mint Herke fogalmazott, a magyarországi adatokból látni, hogy az anyák inkább azok, akik csak részmunkaidőben helyezkednek el, ami az egyszülős családok esetében összefügg azzal is, hogy az egyedülállók körében magasabb a kisgyermeket nevelők aránya, míg a 10 százaléknyi egyedülálló apa jellemzően nagyobb, legalább iskoláskorú gyereket nevel.
Értékét vesztő családi pótlék
Herke Boglárka a kutatásában ír arról is, hogy korábbi nemzetközi eredményekből kiderül: azok a jóléti államok a legsikeresebbek az egyedülálló anyák szegénységi kockázatának csökkentésében, ahol az univerzális jóléti támogatások kiegészülnek a kifejezetten az egyedülálló szülőket célzó juttatásokkal. Magyarországon pont ezt a szerepet töltötte be a családi pótlék.
A családi pótlék első verzióját 1912-ben vezették be Magyarországon, és kezdetben csak a közalkalmazottaknak volt elérhető – később a rendszerváltásig fokozatosan kiszélesedett, majd univerzálissá vált –, de már akkor megjelent benne az elv, hogy ha egy családban az apa nem tudott valamiért dolgozni, az anya viszont igen, akkor ő is megkaphatta a támogatást. Az 1950-es évek végétől a dolgozó egyedülálló anyák a gyermek apjának munkaviszonyától függetlenül, saját jogon kapták a családi pótlékot, onnantól kezdve az egyedülálló anyák, 1968-tól az egyedülálló apák is emelt összegű támogatást kaptak a kétszülős családokhoz képest.
Herke elmondása szerint az elv azóta is jelen van a magyarországi családpolitikai rendszerben, de 2010 után egyre inkább megkérdőjeleződik, hogy mennyire lehet komolyan venni: a családi pótlék összegét 2008 óta nem emelték Magyarországon, így az mára teljesen elinflálódott, és a szociológus szerint joggal merül fel a kérdés, hogy
azzal, hogy az egyedülálló szülők ma 1500 forinttal több családi pótlékot kapnak, mint a kétszülős családok, valójában részesülnek-e bármiféle érdemi támogatásban.
2023-ban egy gyermek után egy kétszülős család 12 200, egy egyszülős család 13 700 forintot kap havonta.
Korábban már részletesen írtunk arról, hogy 2010 után hogyan szakadt ketté a magyar családpolitika, és hogyan jutott egyre több és több támogatás a tehetősebb családoknak. A családi pótlék elinflálása is ennek a folyamatnak a része. A helyette megjelenő családtámogatási eszközök – például a családi adókedvezmény – elsősorban a jobban kereső, stabil munkahellyel rendelkező családfenntartók számára kedvezőek. Herke elmondása szerint ezek az eszközök elvi szinten nem tesznek különbséget aközött, hogy valaki egyedül neveli-e a gyerekét, vagy pedig két szülő tartja fenn a családot, de az adókedvezményekre épülő családtámogatási rendszer esetén mégis azt látni, hogy sokszor hátrányba kerülnek a gyereküket egyedülő nevelő nők. Egyrészt a már említett ok miatt, hogy átlagosan eleve rosszabbul keresnek, másrészt egyetlen szülő nehezebben tudja érvényesíteni a családi adókedvezmény maximális mértékét.
Herke Boglárka úgy látja, a kormány a népességcsökkenés narratívájába ágyazza bele a döntést, hogy nem támogatják külön az egyszülős családokat: a 2010 utáni magyar kormányok nagyon erősen kiemelték azokat az értékeket, melyeket az általuk hagyományosnak vélt család intézményével azonosítottak. Ezek a „hagyományos családok” a házasságon alapuló, heteronormatív családok, lehetőleg három vagy több gyerekkel. Herke szerint mindenki, aki ezen kívül esik, háttérbe szorult. Megjelent ez a retorika szintjén, ahogy a családokról beszélnek, és megjelenik a családpolitikai támogatásokban is.
Mivel a kormány szerint ezeknek a „hagyományos családi értékeknek” a háttérbe szorulása, így a házasság jelentőségének csökkenése, a válások és a nem heteronormatív párkapcsolatok növekvő elfogadottsága az okai annak, hogy egyre kevesebb gyerek születik, ezért mindenki, aki a férfi-nő házasságon alapuló családon kívül helyezkedik el, a logikájuk szerint közvetve vagy közvetlenül, de hozzájárul a népességcsökkenéshez. Herke Boglárka szerint érdemes kiemelni, hogy az egyszülős családok ritkán jelennek meg a diskurzusban, nem szokás rájuk mutogatni, de mégis, ha a nagyobb keretet nézzük, akkor látni, hogy nincsenek benne abban a csoportban, amelyet elsődlegesen támogatni akar az állam.
Ki mire érdemes?
Az egyszülős családoknak járó állami támogatások alakulását Herke a disszertációjában afelől is vizsgálta, hogy amúgy mit gondol erről a kérdésről a magyar társadalom. Ez az úgynevezett érdemesség kérdése, azaz hogy egy adott társadalomban egy csoportról milyen mértékben gondolják azt az emberek, hogy a tagjai érdemesek az állam támogatására.
Az érdemesség mindig többszörösen összetett viszonyrendszert feltételez: egyrészt számít az, hogy mit gondolnak a csoport helyzetéről az adott társadalom tagjai, másrészt az, hogy az állami intézményrendszer milyen mértékben támogatja az adott csoportot, de számíthat a retorikai szint is, azaz hogy a csoport támogatásának kérdése hogyan jelenik meg a politikusok nyilatkozataiban.
Sejthető, hogy ha egy csoportot a társadalom többsége alapvetően érdemesnek gondol, akkor nem valószínű, hogy azt a politikusok nyíltan fogják támadni, hiszen az ilyesmi visszatetszést szülhet. A gyermeküket egyedül nevelő magyar anyák érdemességének vizsgálata azért is merült fel témaként Herke számára, mert vannak külföldi példák arra, hogy épp az egyedülálló anyákat pécézték ki kormányok. A kilencvenes években az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is zajlott kormányzati kampány az egyedülálló anyák megbélyegzésére, akiket úgy állítottak be, mint akik a segélyekért vállalnak gyermeket, az USA-ban „welfare queen”-nek is nevezték őket.
Mindkét országban a jóléti kiadások lefaragása volt a kormányzati cél, és az egyedülálló anyák olyan „sebezhető” csoportnak tűnhettek, amely támogatásának a megvonása nem fog komoly társadalmi ellenállást kiváltani. Az Egyesült Államokban évtizedek óta léteztek sztereotípiák a segélyekért gyereket vállaló, egyedülálló, dolgozni nem akaró, elsősorban fekete nőkről, a kormányzati kampány csak erre erősített rá, míg Angliában Herke elmondása szerint alapvetően importált kampányról volt szó, az amerikai paneleket emelték be a brit politikába.
Az, hogy ez a kormányzati kampány sikeres lehetett az angolszász országokban, Herke Boglárka szerint összefügg azzal, hogy mindkét országban a 20. század nagy részében a „férfi kenyérkereső” típusú modell volt elterjedt, míg az egyedülálló anyák sokáig valóban segélyeket kaptak, és nem potenciális dolgozó állampolgárokként tekintettek rájuk. Aztán ahogy a 20. század utolsó évtizedeiben a nők egyre jobban bevonódtak a munkaerőpiacra, megváltozott a velük kapcsolatos társadalmi percepció, és az egyedülálló anyákkal szemben is egyre inkább elvárásként fogalmazódott meg, hogy dolgozzanak.
Ezzel szemben Magyarországon már a szocializmus évtizedeiben megszokottá vált, hogy az egyedülálló anyák dolgoznak, így velük kapcsolatban sosem alakult ki az a társadalmi kép, hogy a jóléti rendszer tartaná el őket. Herke elmondása szerint a dolgozó anyákról szóló, a szocialista rendszerből átöröklődött kép is magyarázhatja, hogy az egyedülálló anyákat ma is alapvetően pozitív társadalmi megítélési övezi.
A kép továbbélését erősítette meg Herke saját kutatása is, amelyből szintén úgy tűnik, hogy az egyedülálló anyákkal kapcsolatos társadalmi percepció összességében pozitív. Mint elmondta, a kutatásában részt vevők között domináns volt a vélekedés, hogy ez egy nehéz helyzet, de az egyedülálló anyák mindent megtesznek, sokat dolgoznak, hogy ne szoruljanak segítségre. Markánsan megjelent ugyanakkor az a vélekedés is, miszerint ezek a családok „hiányosak”, a gyereknek hiányzik az apa, a nőnek a partner, akire támaszkodhatna, de ettől még a válaszadók nem gondolták, hogy az anyák érdemtelenek lennének.
Herke szerint összefügghet a társadalmi percepciók meglétével, ahogy a kormány nem egyszerűen megszünteti a családi pótlékot, hanem inkább csak nem nyúl hozzá, és hagyja teljesen elértéktelenedni. Így nem kellett senkinek bejelenteni, hogy elvesznek valamit az egyedülálló szülőktől, akiket a társadalom többsége támogatásra érdemesnek tart.
A szociológus beszélt arról is, hogy időnként azért megjelenik egyfajta kettősség a kormány kommunikációjában: főleg Novák Katalin minisztersége alatt történtek lépések, amelyek kifejezetten az egyedülálló szülőket célozták. Budapesten megnyitott például két egyszülős központ, és időnként zajlottak akciók, szerveztek nyári táborokat vagy osztottak laptopokat az egyszülős családoknak. De Herke kiemelte, az utóbbiak mind egyszeri, természetbeni juttatások voltak, nem olyan anyagi támogatások, amelyek hosszabb távon kiszámíthatóbbá tennék az egyedülálló szülők életét, és nagyobb anyagi biztonságot nyújtanának a számukra.
Történtek további pozitív, az egyedülálló szülőket érintő változások is az elmúlt években. Például 2017 óta a bölcsődei felvételinél előnyt élveznek az egyedülálló szülők, és 2022 óta könnyebb behajtani a gyerektartást is. Herke Boglárka hangsúlyozza, ezek a változások valóban segítséget jelenthetnek a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, de közben érdemes látni azt is, hogy mind abba az irányba mutatnak, hogy minél kevesebb felelősség legyen az államon, és minél kevésbé kelljen anyagilag is támogatni ezeket a családokat.
Az érdemi, célzott anyagi támogatás hiánya pedig nemcsak az egyedülálló anyák szegénységi kockázatát növelheti, hanem lehet olyan következménye is, hogy azok a nők, akik amúgy már kilépnének egy általuk nem kívánt – esetleg bántalmazó – párkapcsolatból, az anyagi bizonytalanság miatt nem teszik ezt meg.