Míg Bayerék utcai demonstrációt szeretnének, a Békemenet-szervező CÖF szerint „bármely utcai demonstrációnál előbbre mutat” az, amit Novák és Varga tett

belföld
február 12., 12:29

A széles körben a Békemenetek szervezőjeként ismert Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke, Csizmadia László szerint a kegyelmi botránnyal a jobboldal „erkölcsi talapzatot szilárdított meg”. Csizmadia azt írja: a botrány miatt lemondott Novák Katalin államfő, illetve Varga Judit volt igazságügyi miniszter „felismerték, hogy most olyan erkölcsi példát mutathatnak, hogy Istentől, hazától és családjainktól is számíthatnak megbocsátó kegyelemre”.

photo_camera Fotó: Lakatos Péter/MTI/MTVA

Ha egy CÖF-elnök a jobboldalt mentegető, országrontó álliberálisokról és Gyurcsányné (Dobrev Kláráról) szóló posztot ír, abban semmi különös nincs egyébként. Még abban sincs, hogy az ügyben szerinte most „egységes erőt mutatott a valódi jobboldal, nem feledve az igazi bajtársiasság lényegét” – hogy ez így volt-e vagy sem, arról egy tetszőleges kormánylap lapszemléje az elmúlt tíz napból elég sokat elárul.

Amiért érdekes Csizmadia írása, az annak utolsó mondata. Abban ugyanis az utcai felvonulások szervezésének kifinomult szakértőjeként azt írja: „Történelmi tanúságtételük [a Nováké és a Vargáé] a magyarok számára örökre megszívlelendő, erkölcsi és lélektani erő,

amely bármely utcai demonstrációnál előbbre mutat”.

Mindezt nehéz nem úgy olvasni, mint választ a vasárnapi Sajtóklubra, ahol a Bayer Zsolt, Bencsik András, Gajdics Ottó és Szabó László összetételű csapat tagjai többek között arra utalgattak, hogy ebben a helyzetben utcai erődemonstrációt kellene tartani.

„Nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk,

mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat” – mondta Bayer, aki szerint március 15-e lenne ideális egy ilyen erődemonstrációra.

Kiemelt videóink