Rákay Philip a Petőfi-film történelmi hűsége miatt okoskodóknak üzent

„Szögezzük le a legelején: a Most vagy soha! egy kalandfilm, amely ezzel a felirattal kezdődik: »Ahogy történt és ahogy történhetett volna«. Itt már be is fejezhetnénk ezt a tréfás párbeszédet, de folytatom” – írja friss bejegyzésében Rákay Philip, a hatmilliárdos Petőfi-szuperprodukció egyik írója/producere, amit a film történelmi hűsége miatt okoskodóknak címzett.

Először a „patriotizmussal nehezen vádolható haladár sajtó felkent” kritikusait említi, szerinte tragikomikus, hogy ők „aggódnak bármiféle történeti hűség és a magyar történelem lábbal tiprása miatt”.

Ennél egy fokkal fontosabb, amit a „hangosan kesergő valódi történészeknek” ír. Rákay itt minden bizonnyal Hermann Róbert Széchenyi-díjas történészre utal, aki kedden az Indexnek adott interjút a film kapcsán. Szerinte lehet a tankönyvi leckét felmondva filmet csinálni, meg úgy is, ahogy Tarantino csinálta a Becstelen Brigantyk esetében, hogy kitalált egy alternatív történelmet. „A Most vagy soha! azonban csak egy szerencsétlen öszvér lett, mert az alkotók nem tudták eldönteni, melyik változatot válasszák” – mondta, majd a filmben lévő csúsztatásokról beszélt.

Rákay szerint ezek a történészek „együgyű szakbarbárként” képtelenek felfogni, hogy egy kétórás film készítésekor sok szempontot figyelembe kell venni, és élni kell a történetmesélés folyamán a sűrítés, a leegyszerűsítés vagy épp a felnagyítás filmnyelvi eszközeivel. „Ettől válik ugyanis izgalmassá, érthetővé, átélhetővé és szerethetővé egy történet, vagy épp egy történelmi hős karaktere” – írta, hozzátéve, hogy nem arról van szó, hogy a forgatókönyv írásakor megspórolták volna az időt, hanem hogy a történelem ismeretéből még nem következik egyenesen egy nézhető film.

Ezután felsorolta híres történelmi filmek csúsztatásait, például:

• „Az Egri csillagok gonosz Jumurdzsákja nem is létezett, ahogy Bornemissza Gergely feleségét sem Cecey Évának hívták.
  
• A Kőszívű ember fiaiból megismert Baradlay család Jókai kitalációja csupán, állítólag Irányi Dániel ihlette Ödön alakját.
  
• A Gladiátor című filmben szereplő Commodus római császár a valóságban nem ölte meg az apját Marcus Aureliust, ahogy a Maximus nevű gladiátor sem létezett.
  
• A Titanic szerelmespárja: Rose és Jack is kitaláció csupán”.
  

Rákay azt írja, lehet a filmet bírálni. „De könyörgöm: ez csak egy film. Nem az a küldetése, hogy történelem kisdoktorit lehessen írni belőle, hanem az, hogy orientáljon, átadjon egy életérzést az adott korról, hogy megszólítsa a fiatalokat, hazaszeretetet ébresszen, hasson az emberekre és felemeljen”. Szerinte az a lényeg, hogy a filmnek olyan hatása legyen, mint Mel Gibson Rettenthetetlenjének, amit látva a világ számtalan sarkában éreztük úgy: azonnal elindulnánk a Skót-felföldre, hogy együtt küzdjünk William Wallace oldalán a szabadságért”.

A producer a történészek helyében inkább örülne, hogy „végre vannak patrióta filmesek, akik ebben a kibillent világban szerethető történelmi témákat, karaktereket teremtenek, ami alapján sok fiatal utána olvas majd Vasvárinak, Jókainak, Petőfinek és a többieknek, a valóság után kutatva”. A filmes nem történész, a történész pedig nem filmes, ennyire egyszerű ez, írta zárásként.