Nem tudta visszafizetni a közel 400 milliós uniós támogatást, három évet kapott a Mórahalmi Mini Magyarország Park ötletgazdája

bűnügy
május 03., 09:27

Három év hat hónapra ítélték pénteken jogerősen a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. A történelmi Magyarország műemlékeit 1:25-ös méretaránnyal bemutató témapark ügyében négy éve emeltek vádat, mert a beruházó és a vele szerződésben álló cégek egymással összejátszva kb. 550 millió forint kárt próbáltak okozni az EU-s és a magyar költségvetésnek. A vádlottak a kivitelezés kezdetétől folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdöttek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy az összeget a pályázat menedzselését, illetve a projekt pénzügyi irányítását végző elsőrendű vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára.

A likviditási problémák áthidalása és a minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében 2013 májusa és 2014 júniusa között az elkészült makettek darabszámáról és a projekt készültségi fokáról valótlan tartalmú dokumentumokat nyújtottak be a regionális fejlesztési ügynökségnek, így el nem végzett munkákra és be nem szerzett dolgokra is kérték a támogatások kifizetését vagy a már kifizetett támogatások elszámolását.

Az állami és az uniós költségvetést ténylegesen 436 millió forint vagyoni hátrány érte, amiből a végrehajtási eljárásban kb. 50 millió forint térült meg.