Az állami családbarát-cég fura körülmények között kibérelt egy teljes nyomdát, Hadházy Ákos százmilliós sikkasztást gyanít

belföld
május 14., 08:59

„Néhány szórólap nyomtatása ürügyén” évekre kibérelt egy egész nyomdát, és fizette tizenkilenc dolgozó bérét a Családbarát Ország NKft. – írja a birtokába jutott belső vizsgálati jelentés nyomán Hadházy Ákos. A független parlamenti képviselő a legújabb Facebook-posztjában azt állítja, hogy „ezzel több százmillió forintot sikkasztottak el a gyermekek védelme ürügyén” két uniós projektből.

Az egyik a 6,2 milliárdos „Családbarát ország”, a másik az 5,4 milliárdos „A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” elnevezésű projekt. Hadházy szerint „ebből lopni még az előzőnél is nagyobb bűn, hiszen konkrétan a bajban levő, sajátos nevelési igényű gyermekek ürügyén lopták a pénzeket”.

A politikus birtokába került belső jelentés a poszt szerint akkor készült, amikor a nyomdát és a dolgozókat „már két éve fizették, de még hátra volt egy év”. A jelentésből, aminek csak néhány oldalát tette közzé, kiderül többek között az, hogy

  • a Családbarát Ország NKft. az akkor Kásler Miklós vezette Emmi engedélyével, a törvényi előírások ellenére nem írt ki közbeszerzést a nyomda és a gépek bérlésére;
  • az állami nonprofit cég 2018. december 5-én délelőtt kért ajánlatot a Petró-Land Kft.-től aznap 14 órás határidővel legalább 1000 négyzetméter alapterületű ingatlanra, amiben van egy „hozzávetőlegesen 400 négyzetméter alapterületű üzem rész”. A Petró-Land időben meg is küldte az ajánlatát, és mit ád a drága jó isten, éppen volt egy ilyen alapterületű ingatlanuk éppen egy hozzávetőlegesen ilyen alapterületű üzemrésszel;
  • a vélhetően 2020-ban kelt jelentés (Hadházy sajnos nem közölte a készítés dátumát) azt írta, hogy 22-61 millió forint lenne az állami nonprofit cég költsége, ha a bérleti szerződést semmissé tennék, 56,5 millió lenne, ha a nyomda működését racionalizálnák, és majdnem 115 millió lenne, ha a nyomda a változatlan feltételekkel működik tovább;
  • a vizsgálat szerint ha a nyomtatást máshonnan rendelnék, nagyjából 30 millió forint lenne annak költsége, ha maguk nyomtatnák, kétfős létszámmal száz nap alatt készülne el a munka, ehhez képest majdnem tízszer annyi emberrel „még egy évig bérelték az egész kócerájt”, írja a politikus.

A jelentés arra is kitér, hogy az ajánlatban egy szó sem volt a fizetési ütemezésről, pedig a vezetői jelentés szerint anélkül értékelhetetlen az ajánlat. Továbbá arra is, hogy a Családbarát Ország Nkft.-nek két nagy példányszámú kiadványra (egy 130 ezer darabos kiskönyvre és egy 140 ezer példányos tájékoztató füzetre), valamint két, egyenként 55-55 darabban készülő könyvre volt sürgősen szüksége.

A történetnek van még egy érdekessége, bár erre Hadházy már ki sem tér: a látszólag sebtében felkért cég. A Petró-Land Kft. egy megfelelő pedigréjű vállalkozás volt, 1996-ban alapította két budapesti magánszemély, akik a cégnyilvántartásban elérhető személyes adataik szerint férj és feleség lehetnek (egy kis ideig voltak más tulajdonostársaik, 1997-2002 között még a Nagykőrösi Konzervgyárnak is volt benne részesedése).

A társaságnál 2018-ban tulajdonosváltás történt: a két alapító eladta a céget Batke Dávid nevű budaörsi magánszemélynek. Méghozzá nem is akármikor: a tranzakció 2018. november 30-án történt, mindössze 5 nappal azelőtt, hogy a Családbarát Ország Nkft. ajánlatot kért a Petró-Landtól. Batke Dávidnak a cégnyilvántartás szerint korábban sem volt, azóta sincs semmilyen más üzleti érdekeltsége, és netes kereséssel nyomdaiparhoz kötődő Batke Dávidot sem találtunk.

Hadházy arra sem tért ki, hogy az 1996-2018 között mindössze három, jellemzően pár napig tartó, piaci alapú végrehajtáson kívül semmilyen problémával nem küzdő Petró-Land ellen a Batke-tulajdonlás kezdete óta kétszer indult adóhatósági végrehajtás. A NAV az elsőt 2021 decemberében rendelte el, és az 2022 júniusában zárult le, de 2022 novemberében már elindult egy újabb, ami azóta is tart.

Az Opten adataiból az is látszik, hogy a cég mostanra lényegében befejezte a működését: 2019-ben és 2020-ben még több mint 50-50 milliós, 2021-ben 38 milliós árbevétele volt, és a három év alatt 47 milliós adózott eredményt ért el, 2022-ben már csupán 218 ezer forintos árbevételhez jutott, és több mint nyolcmillió forint volt a vesztesége. A saját tőkéje a 2020 végi csaknem 70 millióról 2022 végére tízmillió alá csökkent.

És mit tudunk az állami megbízóról? A Családbarát Ország Nkft. visszatérő szereplője a K-Monitor korrupciós adatbázisának. Idén áprilisban az RTL arról számolt be, hogy idén akár bruttó 3 milliárd forint is elmehet a családbarátság különféle formában történő reklámozására és az ezzel kapcsolatos programokra. Ezen az a Balásy Gyula kaszál, akinek cégei környékén időközben nyomozást indítottak. A Családbarát Ország Nkft.-vel korábban már többször foglalkozott Hadházy is, előbb 2017-ben, majd két évvel később, amikor többek között a Turul Óvodában megvalósult önismereti tréningről, illetve okostelefon-kiválasztást segítő workshopról számolt be.

A főváros 13. kerületében, egy árnyékos utcában elrejtve működő állami nonprofit cég, amit 2016-ig Magyar Vitorlás Központnak hívtak, mindössze évi néhány milliós, tízmilliós árbevétellel működik, de eszközállománya 2021 óta meghaladja a tízmilliárd forintot. A társaságnak több mint száz dolgozója van, a cégjegyzésre jogosult ügyvezetője a 2018 végi ügylet idején – 2018 áprilisától 2020 júliusáig – Grundtner Marcell Károly volt, míg a felügyelőbizottságban ott ült Ekler Gergely, Novák Katalin későbbi államtitkára, aki 2018. június-2020. október között volt fb-tag.