Borkai Zsolt: A győriek rehabilitáltak

POLITIKA
június 14., 10:25

„...nem revansot vettem, hanem a győriek rehabilitáltak. Kifejezték azt a véleményüket ezzel a 16 ezer szavazattal, hogy az a 13 év, amíg én polgármester voltam, az nem veszett kárba ebben a városban” – mondta Borkai Zsolt a hvg-nek adott interjújában

Szerinte „ha 2010 óta nézzük a Fidesz tevékenységét, a jéghegy csúcsa” az ő ügye. „A Fidesz nagyon sok embert hagyott az út szélén, volt fideszes, volt KDNP-s embert, nemcsak politikust egyébként, hanem a Fidesz és KDNP-hez közeli jelentős személyeket” – mondta Borkai, aki szerint az övéhez „hasonló szituációk voltak ezek”. (2019-ben az önkormányzati választások előtt az Ördög Ügyvédje című blogon jelentek meg azok a felvételek, amiken Borkai és barátai egy jachton nőkkel szexelnek, többek között Fekete Pákó Add ide a didit című slágerére.)

Borkai azt mondta, miután 2019-ben lemondott, megállapodtak a Fidesszel abban, hogy „rehabilitálják”. „Kósa Lajossal beszéltem, Budapesten találkoztam vele. Előtte felhívott telefonon, azt mondta, vissza kellene lépni, ez volt az első mondata, aztán, hogy menjünk el, nézzük meg… Egyébként ezt a lépést egy dologért tettem meg: hogy ez a város tudjon működni. Az ellenzék akkor azt akarta elérni, hogy én még a közgyűlés megalakulása előtt lemondjak, hiszen akkor lett volna arra mód, hogy új választás írjanak ki, de ezt a sanszot nem adtam meg az ellenzéknek, jogosan. És ezzel védtem a Fideszt is, hiszen azzal, hogy lemondtam, abban a pillanatban az összes mocsok, ami a Fideszre irányult, azt a Fideszről levettem, minden az én vállamon landolt.”

Beszélt Dézsi Csaba Andrásról is, aki szerinte nem azért veszítette el a választást, mert Borkai is elindult, hanem „saját maga miatt”, ehhez pedig „segítséget nyújtott a Fidesz is, hiszen a győriek sikoltottak már évekkel ezelőtt, hogy nem jó az irány”. Borkai azt mondta, Dézsit „annak ellenére jelölték megint, hogy a győriek mondták, a suttogó propaganda folyamatosan éreztette, hogy a Csabát nem szeretnék polgármesternek”.