Felmentette a bíróság a kormányzati plakátokat „kijavító” pécsi aktivistát

POLITIKA
július 05., 12:53

Felmentette az első fokon eljáró Pécsi Járásbíróság bűncselekmény hiányában Heindl Pétert, azt a pécsi aktivistát, aki különböző módokon kidekorálta a kormány- és Fidesz-párti plakátokat. A pécsi Heindl évek óta küzd az általa törvénysértőnek tartott kormányzati plakátkampányokkal szemben. Az különösen zavarja, amikor iskola területén kampányol a kormány azzal, hogy az ellenzék háborúpárti, mert ezzel a gyerekekre is hatnak. Amikor megjelentek a CÖF „háborúpártiak” feliratú plakátjai, tiltakozó szövegeket fújt többre is, majd bement a rendőrségre és elmondta, mit tett.

Az őt képviselő Magyar Helsinki Bizottság így ír erről: „Ezzel azt is kockáztatta, hogy büntetőeljárást indítanak ellene. 2022-ben ugyanis a Kúria hozott egy olyan abszurd jogegységi határozatot, ami a plakátok átírását, leragasztását és összefirkálását is minden esetben „falfirkálásnak” tekinti. Ez azt jelenti, hogy függetlenül a hirdetőnek okozott kár alacsony összegétől, a politikai véleménynyilvánításnak ez a fajtája is bűncselekménynek számít. Heindl szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, hogy vajon ez a büntetőjogi védelem megilleti-e a jogsértően kihelyezett és jogsértő tartalmú plakátokat is.”

Ezen a ponton egy videót is készítettünk Heindl-ről:

link Forrás

A büntetőeljárás meg is indult, bírósági tárgyalás lett a dologból, amely pénteken ért véget Pécsen. Felmentették azzal az indoklással, hogy nem lehetett megállapítani kár bekövetkeztét. Maga a plakát már hirdetési időszak után maradt kint, vagyis amikor Heindl átfestette, akkor már értéktelen papírdarabnak számított. Így sem a hirdetési cégnek, sem a szolgáltatást megrendelő CÖF-cégnek nem keletkezett egyetlen fillér kára sem. A bíróság szerint ezért aztán szükségtelen volt megvizsgálni, hogy mennyiben lett volna indokolt Heind ilyen formában kifejezett politikai véleményének büntetőjogi korlátozására.

„A mai ítélet egy hosszas folyamat egyik lényeges állomása. Külön is rokonszenvesnek találtam a bíró szóbeli indoklásában, hogy érthetőnek tekinti a felháborodásomat az iskola területén folyó politikai kampányok ellen. Korábban születtek már olyan ítéletek hasonló ügyekben, amikor a politikai plakátok átfestését nem találták társadalmilag veszélyesnek” – értékelte a bíróság mai döntését Heindl Péter. Az ügyészség fellebbezett, és ragaszkodik az aktivista megbüntetéséhez.

Kiemelt videóink