Minimális vízzel mentek túrázni a 38 fokban, a hegyimentők hozták le a Börzsönyből a 13 éves fiút

belföld
július 10., 19:42

Igazán szép túraútvonalak vannak a Börzsönyben, kellemes kihívás például elindulni Nógrád várától, és úgy harminc kilométer múlva már Márianosztránál lehetünk. Ezt az útvonalat nézte ki az a család is, amely július 10-ét gondolta a legmegfelelőbbnek a kirándulásra, amikor éppen 37-38 fok volt tartósan a csúcshőmérséklet.

Csóványos térségéből hívta a mentőket az édesapa, hogy 13 éves fia kifejezetten rosszul van. Elmondásuk szerint már Égéstető környékén kezdett rosszul lenni, a vizük is elfogyott, és még csak ezután jöttek a kaldera kopasz, napsütötte sziklái, ahol csak rosszabb lett a helyzet.

A riasztásra a hegyimentők terepjáróval indultak el a szokolyai bázisról, Csóványosnál találkoztak a víz nélküli családdal, majd levitték őket a Királyrétnél várakozó mentőhöz. Mint megállapították: a fiú hőártalmakat szenvedett, ezért az apja kíséretében a váci kórházba szállították további kivizsgálásra.

Kedves túrázók, a következő napokban is harmadfokú riadó lesz, lehet, hogy az abszolút hőségrekord is meg fog dőlni, ami annyit tesz, hogy soha nem volt még ilyen meleg Magyarországon. Ha most mennek a családdal hegyet mászni, legalább vigyenek magukkal sok-sok vizet.

Kiemelt videóink