A Mi Hazánk Mozgalom a Betyársereggel tüntetett a menekülttábor ellen, ami szerintük sem épül fel

POLITIKA
október 05., 20:38

Tüntetést tartott szombat délután a Mi Hazánk Mozgalom a Betyársereggel Vitnyéden, a szerintük Csermajorba tervezett menekülttábor ellen. A rábaközi település Fő utcáján tartott demonstráción az MTI szerint 150-en vettek részt, köztük helyiek és környékbeliek is.

Gyopáros Alpár, Győr-Moson-Sopron megye 3. választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője szeptember közepén azt mondta, Orbán Viktor személyesen is megerősítette neki, hogy nem lesz Vitnyéd-Csermajorban tábor. Ennek ellenére a tábor kérdése az osztrák választási kampányban is téma volt, Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományi vezető például a határ lezárásával fenyegetőzött.

photo_camera A Mi Hazánk és a Betyársereg tüntetése Vitnyéden Fotó: Lantos János/Facebook

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a szombati tüntetésen azt mondta, biztosra veszik, hogy az eredeti szándék szerint menekülttábort létesítettek volna a volt tejipari iskola épületében. „Viszont úgy tűnik egyelőre, mintha meghátrált volna a kormány és megváltoztatták volna éppen az önök tiltakozása miatt ezt a szándékot.” Szerinte ez az ügy is jó bizonyíték arra, hogy a nemzeti ellenállásnak mindig van értelme. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban milyen állapotok uralkodnak az illegális bevándorlók miatt. Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének vezetője nemcsak az illegális, hanem a gazdasági migrációról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy egész Európában lassan „a fehér ember visszaszorul saját szülőföldjéről” és ezzel a politikával „ugyanebbe a szakadékba löki” Magyarországot a kormány, a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt is. (MTI)

Kiemelt videóink