Washington Post: Elon Musk illegálisan dolgozott Amerikában a karrierje kezdetén

külföld
október 27., 18:24

A dél-afrikai születésű Elon Musk illegálisan dolgozott az Egyesült Államokban, mikor elindította a vállalkozói karrierjét – írta a Washington Post az általa megszerzett bírósági feljegyzések, vállalati dokumentumok és egykori üzlettársak beszámolója alapján.

Mindez éles ellentétben áll azzal, hogy Musk az elmúlt időszakban a bevándorlóellenes retorika lelkes támogatójává vált, és a tulajdonában lévő X-en felerősítette Donald Trump azon állításait, hogy a „nyitott határok” és a papírok nélkül érkező bevándorlók tönkre teszik Amerikát.

Musk nem hozta nyilvánosságra, hogy nem rendelkezett törvényes munkavállalási joggal, mikor testvérével felépítette első cégét. Ez volt a Zip2, amit aztán 300 millió dollárért adtak el 1999-ben. Ez volt az ugródeszka Musk számára a Teslához és a többi vállalkozásához, melyek a világ leggazdagabb emberévé tették.

Elon Musk sem marad le a versenytársaktól.
photo_camera Elon Musk Fotó: MANDEL NGAN/AFP

A lap azt írja, Musk 1995-ben érkezett Palo Altoba, a Stanford Egyetemre, de nem iratkozott be az egyetemre, inkább a céget építette.

Az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, egy bevándorlási jogász azt mondta, a külföldi diákok nem hagyhatják ott az iskolát azért, hogy céget építsenek, még akkor sem, ha nem kapnak azonnal fizetést.

„Ha bármi olyat teszel, ami segít bevételhez jutni, akkor bajban vagy” – mondta Leon Fresco.

Azt, hogy nem volt minden tiszta, alátámasztja, hogy amikor az egyik kockázati tőkecég 3 millió dollárt tett a Zip2-be, a finanszírozási szerződésben kikötötték, hogy Muskéknak 45 napjuk van legális munkavállaói státuszt szerezni.

A Zip2 akkori igazgatósági tagja, a későbbi vezérigazgató, Derek Proudian is arról beszélt, a Musk fivérek bevándorlási státusza nem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna ahhoz, hogy legálisan foglalkoztathassák őket Amerikában.

További bizonyíték egy rágalmazási perben felhasznált e-mail, amit Musk írt 2005-ben. Ebben elismerte, hogy nem volt engedélye arra, hogy az Egyesült Államokban tartózkodjon, és azt állította, csak a legális tartózkodás érdekében jelentkezett az egyetemre. A diploma valójában nem érdekelte, és ez jó megoldásnak tűnt számára.

Egy 2009-es tanúvallomásában arról beszélt, a félév kezdete után két nappal közölte a tanszékvezetővel, hogy nem fog bejárni. Ugyanakkor beszélt arról is, hogy 1995 augusztusában vagy szeptemberében kezdett dolgozni a Zip2-nél. Csakhogy jogi szakértők és az akkori bevándorlási törvények szerint Musknak el kellett volna hagynia az országot azután, hogy nem iratkozott be. Egy ügyvéd például arról beszélt, Musk diákként kaphatott volna munkavállalási engedélyt, de ehhez tanulmányokat kellett volna folytatnia az egyetemen.

A lap megjegyzi, meglehetősen gyakori, hogy megszegik a diákvízummal kapcsolatos szabályokat, és a tisztviselők időnként szemet hunynak felette, de az továbbra is illegális.

Musk soha nem ismerte el, hogy megfelelő jogi státusz nélkül dolgozott volna. 2013-ban azzal viccelődött, hogy a „szürke zónában” volt. A beszélgetésben részt vevő testvére, Kimbal viszont úgy fogalmazott, illegális bevándorlók voltak.

Elon Musk 2020-ban egy podcastban arról beszélt, „diákvízummal” rendelkezett, mikor elhalasztotta tanulmányait a Stanfordon.

„Legálisan voltam ott, de diákmunkát kellett volna végeznem.” Majd arról beszélt, engedélyezték, hogy dolgozzon, lényegében bármit.

Musk illetve ügyvédje nem reagált a lap megkeresésére. Miután Joe Biden amerikai elnök élesen bírálta Muskot (akinek Trump győzelme esetén kiemelt kormányzati szerepet ígért), az üzletember az X-en azt írta, a diákvízum lehetővé tette számára, hogy dolgozzon.