Tamuna Museridze grúz újságírót a hazájában sokan ismerik, ugyanis ő leplezett le egy horrorfilmekbe illő csecsemőkereskedő hálózatot. De ehhez a saját története kellett, amely nemrég vett nagy fordulatot.
2016-ban halt meg a nő, akit az anyjának gondolt. A ház kiürítése közben Tamuna talált egy anyakönyvi kivonatot, amelyen a saját neve szerepelt, de rossz születési dátummal. Itt kezdett el gyanakodni, hogy örökbe fogadták. Létrehozott egy Facebook-csoportot abban a reményben, hogy megtalálja a vér szerinti szüleit.
De a csoport ehelyett egy olyan emberkereskedő szervezetet leplezéséhez vezetett, amely több tízezer ember életére volt hatással. Az emberkereskedők évtizedeken át hazudták azt szülőknek, hogy újszülöttjeik meghaltak, miközben a csecsemőket eladták. Tamuna családok százait hozta újra össze, mégis - egészen mostanáig - nem tudta megoldani saját származásának rejtélyét, és azon tűnődött, vajon őt is ellopták-e gyermekként.
Aztán mégiscsak befutott az üzenet, amelyre évek óta várt. Egy nő azt írta neki, hogy szerinte a nagynénje lehet Tamuna anyja. Ez az ismeretlen hajlandó volt DNS-tesztet is végezni, ami igazolta a rokonságot. Amikor Tamuna felhívta az anyját, az először mindent tagadott, és durván elküldte a francba. Második nekifutásra, a DNS-teszt hatására, elismerte, hogy szült egy gyereket, akiről önként lemondott. Az anyja azt akarta, hogy Tamuna hazudja azt, hogy tőle is elrabolták a gyerekét az emberkereskedők. De erre az újságíró nem volt hajlandó, mert ezzel a hazugsággal a többi áldozat hitelét kérdőjelezte volna meg. Azóta nem is beszéltek az anyjával.
Aki annyit viszont elárult, hogyan hívják az apját. Futó kaland volt az övék, a férfi nem is tudta, hogy alkalmi partnere terhes lett. Vele egészen másképp alakultak a dolgok, kezdve azzal, hogy kiderült: a 72 éves férfi régóta követője Tamuna újságírói tevékenységének és Facebook-oldalának.
Nem sokkal a felismerés után össze is jött az első találkozó. Tamuna sokkos állapotban volt, de ahogy az apja kertkapujához lépett, meglepően nyugodtnak érezte magát. Megölelték egymást, majd megálltak egy pillanatra, hogy rámosolyogjanak a másikra. A nőnek rengeteg kérdése volt, és nem tudta, hol kezdje. „Csak ültünk egymás mellett, figyeltük egymást, és próbáltunk valami közöset találni” - mondja. De ahogy beszélgettek, rájöttek, hogy vannak közös pontok az életükben: az apja egykor a Grúz Állami Balett elismert táncosa volt, aki nagyon örült neki, hogy Tamuna lányai, vagyis az unokái osztoznak a szenvedélyében. „Mindketten imádnak táncolni, és a férjem is” - mondta a nő mosolyogva.
A sztoriról beszámoló BBC még arról is közölt videót, ahogy az apa tangóharmonikázik, miközben az összecsődített família köszönti az új családtagot.