Összesen 7800, a reformkor nagyjait ábrázoló figurát vásárolt a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. (PKÜ) november elején, írja a G7. A gyártásra ugyan kiírtak egy közbeszerzést, de a szerzői jog miatt erre kizárólag egy cég jelentkezhetett.
A kiírás szerint az ügynökség 1300-1300 darabot vásárol Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti, Liszt Feri, Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór figuráiból. A bábuk 5 milliméter vastag kerek talpon állnak majd, és 8-10 centi magasak lesznek.
A reformkor nagyjai – kicsiknek programot még 2023 tavaszán indította a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közösen azzal a céllal, hogy megismertessék az alsó tagozatosokkal a reformkor meghatározó személyiségeit.
A programnak egy külön honlapot is létrehoztak, lefejlesztettek egy mobiltelefonos alkalmazást, de készültek YouTube-videók is. Mindezekre a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium közel 32 millió forint támogatást ítélt meg, a projektet a Dedu Digital Education Kft. kapta meg, ez a cég birtokolja most is a megalkotott gyermek-karakterek szerzői jogait. A vállalat tulajdonosa a Magyar Turisztikai Ügynökség korábbi tanácsadója, Walton Tamás.
A bábukra 40 millió forintot fordítottak volna, a Dedu azonban 29 millió forintért megcsinálja azokat. A figurákat december 31-ig kell legyártani, hogy a PKÜ ezeket mire használja majd, a kiírásból nem derült ki.