Állítása szerint norvégok rabolták ki Gyurcsány kihívóját, aki tagadja hogy drogot találtak volna nála, amikor ráhívták a rendőrséget

bűnügy
december 04., 15:11

Nem tettes, hanem áldozat volt saját elmondása szerint Abd El Rahim Ali, a DK józsefvárosi elnöke, akivel szemben kedden rendőrségi eljárás indult, miután garázdaság és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség.

Az ügyet a Magyar Nemzet című kormánypropaganda-lap írta meg elsőként, megemlítve, hogy Abd El Rahim Ali az egyik induló a DK elnöki székéért a közelgő tisztújításon.

A politikusra kedden hajnali fél három tájban hívták rá a lakók a rendőröket egy terézvárosi bérházban, miután ajtókon dörömbölt. Az ittasnak vélt férfihoz a rendőrök mentőt hívtak, majd eljárást indítottak ellene.

Abd El Rahim a 444-nek azt mondta, hogy az eset lényege az volt, hogy kirabolták. A történteket így foglalta össze:

„Egy házibuliból való távozásom után vettem észre, hogy nincs meg az ipad-em , illetve az airpodsom. Ezt konstatálva visszaindultam a szórakozásom korábbi helyszínére, hogy ismét birtokomba vehessem az ott hagyott tárgyaim. Azonban kopogásomra nem voltak hajlandóak ajtót nyitni a házibuli szervezői, két norvég fiatalember. A tolvajok reakciója váltott ki belőlem hevesebb viselkedést, azaz egyre erősebben kezdtem el dörömbölni az ajtón, mely hallatára egy ijed szomszéd kihívta a rendőröket, akik el is jártak az ügyemben."

A tárgyak ottfelejtését magyarázhatja, hogy, mint az az érintett a Telexnek megírta,

„A véremben találtak csekély mennyiségű THC-t az alkohol mellett."

Ez lehetett az az elem, ami miatt a kormánypropaganda kábítószer-birtoklást emlegetett az ügyében. Abd El Rahim a 444-nek azt írta, hogy

„A kábítószer-birtoklás hamis vádja nem állja meg a helyét. Nem találtak nálam semmilyen illegális szert. Ügyvédemmel egyeztetek a lehetséges sajtó-helyreigazítási perek kapcsán."

A józsefvárosi DK-elnök szerint senki se foglalkozna az ügyével, ha nem indult volna el a DK elnöki pozíciójáért, hiszen valójában rablás áldozata lett.

Az mindenképp feltűnő, hogy a DK ezúttal mennyire nem állt ki a rendőrségi ügybe keveredett tagja mellett, aki ezúttal Gyurcsány Ferenc személyes politikai ellenfele. Korábban bármelyik DK-s került slamasztikába, a párt azonnal melléállt. Így volt ez még a súlyos korrupciós gyanú miatt bezárt Kiss László óbudai polgármester esetében is.

Edit:

Cikkünk élesítése után a DK elküldte a párt hivatalos reagálását. Íme a teljes szöveg:

Mivel Abd El Rahim Ali ellen - a politikai tisztségével összefüggésben nem lévő ügyben - büntetőeljárás indult, ezért a DK szokásos eljárása szerint ilyenkor párton belüli etikai eljárást kellene indítani. Ebben a konkrét esetben viszont olyan politikus ellen indult nyomozás, aki a párt folyamatban lévő tisztújítási eljárásában a pártelnöki posztra adott be pályázatot.

Demokratikus pártként a DK még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy egy elnökjelölt szabad induláshoz, jelölti kampányoláshoz való joga belső pártbeli etikai eljárás miatt sérüljön, vagy korlátozva legyen. Ezért a DK szabályai szerinti etikai eljárás bármely jelölttel szemben csak a tisztújítás lezárulta után indulhat.