Donald Trump azonnali és átfogó változtatásokat ígért, miután január 20-án hivatalba lép. Az NBC News Meet the Press című műsorában Kristen Welkernek adta a megválasztása utáni első interjúját, amiben a megválasztott elnök többek között azt mondta:
A vegyes bevándorlási státuszú családokról, ahol egyesek legálisan, mások pedig illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban, Trump azt mondta: „Nem akarom szétszakítani a családokat, ezért az egyetlen módja annak, hogy ne szakítsuk szét a családot, az, hogy együtt tartjuk őket, és mindannyiukat vissza kell küldenünk.” Azt mondta, a több millió ember kitoloncolásának költségei és logisztikai nehézségei nem tántorították el őt.
Kivételt képezhetnek az „álmodozók”, akiket gyerekként illegálisan vittek az USA-ba, és évek óta ott élnek. Trump nyitott arra, hogy olyan jogalkotás legyen, ami lehetővé tenné nekik, hogy az országban maradhassanak. A 14. kiegészítésben foglalt védelemről, ami az állampolgárságot garantálja mindenkinek, aki az USA területén született, függetlenül a szüleitől, azt mondta, megszüntetné, megfontolná az alkotmány módosítását is.
Trump beszélt a régi sérelmekről is. Nem akarta elismerni, hogy elvesztette a 2020-as választást. Arról, hogy szerinte a demokraták azt a választást ellopták, de ezt a mostanit nem, pedig ők irányítják a Fehér Házat, Trump azt mondta: „Mert szerintem túl nagy volt ahhoz, hogy manipulálják.”
Joe Biden elnököt hibáztatta a nemzet politikai megosztottságáért, és sértésekkel halmozta el vélt ellenségeit, Adam Schiffet, a leendő kaliforniai demokrata szenátort „igazi aljadék”-nak nevezte. A politikai megtorlásról azt mondta, őt érte sérelem, de nem fog különleges ügyészt kinevezni Joe Biden ügyeinek kivizsgálására. „Nem akarok visszamenni a múltba. A megtorlás a siker útján fog történni” – mondta.
Azt ígérte, kiadja a teljes orvosi kartonját. Trump 82 éves lesz, amikor 2029-ben lejár a mandátuma – ugyanennyi idős Biden is. Trump nem tervezi, hogy megváljon a Truth Social nevű platformtól, amit a hivatalából való távozása után indított. Arról is beszélt, hogy próbálja meg leváltani a Fed vezetőjét, Jerome Powellt, akit a múltban kritizált.
Azt mondta, a gyerekei most nem csatlakoznak hozzá a Fehér Ház tanácsadóiként. Az előző ciklusában a lánya, Ivanka Trump és a veje, Jared Kushner is vezető tanácsadóként szolgáltak. Arra a kérdésre, hogy a felesége, Melania Trump milyen szerepet fog játszani az új ciklusban, nem válaszolt, bár a leendő first ladyt nagyon elegánsnak és nagyon népszerűnek jellemezte.
Több fontos csatatérállamot megnyert, a szenátust is vitték a republikánusok.
Bővebben is érdekel? Nézd meg a választási mellékletünket, ahol megtalálod a részletes eredményeket államonként, a közvéleménykutatások legutolsó állását, és az összes kapcsolódó cikkünket!