Álorvos járt több nyugat-magyarországi kórházban

Egészségügy
december 16., 18:13

Minden érintett nyugat-magyarországi kórházban belső vizsgálat indult a magát orvosnak kiadó kuruzsló ügyében, közölte hétfőn az Országos Kórházi Főigazgatóság. Az RTL Híradója vasárnap este számolt be arról, hogy

egy fiatal hetekig orvostanhallgatónak adta ki magát, így jutott be a székesfehérvári, győri és pápai kórházakba. A férfi injekciókat adott be, szakmai gyakorlatokon vett részt, sőt, műtőkbe is belépett.

Az OKFŐ szerint „az ismeretlen jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást.”

Az érintett kórházak „felülvizsgálták belső szabályozórendszereiket, az intézményekbe és az egyes osztályokra történő belépésre vonatkozó előírásaikat, a kórházak menedzsmentjei felhívták a betegellátó szervezeti egységek vezetőinek és dolgozóinak figyelmét az ellátásban résztvevők személyazonosságának - egyebek mellett az azonosító kitűzők meglétének - ellenőrzésére, különösen abban az esetben, amikor a gyógyító munkában külső közreműködő vesz részt”

- olvasható a hétfői közleményben. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, kuruzslás gyanúja miatt indítottak eljárást.