Már Damaszkuszban van az Európai Uniós Szíriába küldött delegációvezetője, a cél, hogy felvegye a kapcsolatot az új vezetéssel – közölte Kaja Kallas, az EU külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője. A korábbi szankciókat az új vezetés tetteihez igazítják majd.
A Telex beszámolója szerint Kallas azt mondta, átmenetet a szíreknek kell vezetniük, de az arab országokkal, Törökországgal és az Egyesült Államokkal együtt elvárják, hogy a kormányzat mindenkit fogadjon be, és tartsa tiszteletben a kisebbségeket, a női jogokat, és a vallásszabadságot.
Fontos, hogy ne legyen polgárháború, Iránnak és Oroszországnak pedig „nincs helye” Szíria jövőjében. Kallas szerint Bassár el-Aszad bukása azt mutatja, hogy Oroszország gyenge.
Közben Oroszország ellen újabb szankciós csomagot fogadtak el, ami először büntet a dróngyártásban segítő kínai cégeket. Kallas szerint mindent meg kell adni Ukrajnának, amire a háború megnyeréséhez szükségük van.
Kallas kezdeményezte azt is, hogy üljön össze társulási tanács Izraellel, és azt ígérte, hamarosan a palesztinokkal is magas szinten találkoznak.
Beszélt arról is, Grúziával lefokozták a politikai kapcsolatokat és leállították az uniós támogatásokat. (A korábbi államfő és az ellenzék nem ismeri el a választás eredményét, mert szerintük a győztes kormánypárt csalt. Az uniós megfigyelők is több szabálytalanságot állapítottak meg, az Európai Parlament új választás kiírását sürgette. Grúzia közben bejelentette, hogy 2028-ra halasztja az EU-val a csatlakozási tárgyalások elkezdését.)
Szijjártó Péter külügyminiszter korábban azt közölte, az EU „a politikai képmutatás világrekordját állította fel” Grúzia kérdésében. A szlovák külügyminiszterrel együtt megvétózták, hogy egyes rendőri vezetők szankciós listára kerüljenek.
Kallas a vétóra azt mondta, „ez az első magyar vétóm, de garantálhatom, hogy nem az utolsó.”