Egy győri ügyvédet még 2020-ban bíztak meg azzal, hogy polgári peres eljárást indítson egy, a megbízójának fontos ügyben. Ő vállalta a munkát, de aztán porszem került a gépezetbe: a pert nem indította el. Az ügyfele többször is érdeklődött arról, hogyan áll az ügye, végül 2022 februárjában „az ügyvéd a számítógépéről kinyomtatott egy bírósági idézést, amelyet átadott ügyfele részére”.
Az idézésben szépen fel volt tüntetve, hogy az ügyfélnek hol és hánykor kell megjelennie a tárgyaláson. Kár, hogy ebből egy szó sem volt igaz.
Vérprofi munka, mondhatnánk. Leszámítva azt, hogy az ügyvéd mintha nem számolt volna a tettének azzal a következményével, hogy az ügyfél a kamuidézésben szereplő valós időpontban megjelenik a valós helyszínen, a bíróságon. Ahol egy ideig még türelmesen várakozott is, hogy végül az ott dolgozó bírósági alkalmazottak világosítsák fel: nincs ilyen ügy folyamatban a bíróságon.
A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint „sosem volt a valótlan tartalmú, formai hibákban szenvedő idézésnek megfelelő ügy bíróságon folyamatban”. Az ügyvéd ugyanis a vádirat szerint a megbízás ellenére „sosem nyújtott be keresetlevelet a bíróságon”. Vele szemben a vádhatóság közleménye szerint közokirat-hamisítás bűntette miatt emeltek most vádat, akár három év szabadságvesztésre is büntethetik.