November 18-án, hétfő késő este New Jersey állam Morris megyéjében a helyiek nagy drónokra figyeltek fel, amelyek a házak felett repkedtek két órán át. A Facebookra először egy időjárásfigyelő oldal posztolta ki a jelenséget még aznap éjjel, aztán a közösségi médiát elárasztották a találgatások és a videofelvételek. "Tuti nem kétezer dolláros bolti drónok voltak. Nagyok voltak és hangosak. A kis akksis drónok max 15 percig tudnak csak repülni", írta valaki kommentben. Többen is állították, hogy a drónokat helikopterek követték.
A megyei hatóságok, köztük az ügyész, a sheriff, a rendőrség és a katasztrófavédelem közös közleményben nyugtatták az embereket. "Nincsen tudomásunk közbiztonságot érintő fenyegetésről", írták, és hozzátették, hogy továbbra is összehangolják, figyelik és nyomozzák a drónaktivitást.
És ez még csak a kezdet volt. Azóta több keleti parti államban is feltűntek rejtélyes drónok. New Jersey-n kívül látták őket New Yorkban, Connecticutban, Pennsylvaniaban, Massachusettsben, Virginiában és Marylandben is. Minden napra jutott észlelés valahol, volt, hogy egy nap 180 is. Feltűntek a Picatinny Arsenal és a Naval Weapons Station Earle nevű hadászati bázisok közelében is, a Stewart Airfield nevű, New York Citytől egyórányi autóútra lévő repteret pedig egy időre le kellett zárni. A mintegy két méteres szárnyfesztávú drónok mindig naplementétől este 11 óráig repülnek, és állítólag a repüléskövető szoftverek nem jelzik őket.
A hatóságok igyekeznek nyugtatni a kedélyeket, de közben lényegében maguk is elismerik, hogy egy hónapja fogalmuk sincs, mi történik.
Az FBI és a védelmi minisztérium közös közleményt adott ki csütörtökön, miszerint nincs arra utaló bizonyíték, hogy veszélyesek lennének a drónok, ugyanakkor a kormányzati partnerekkel illetve New Jersey állam rendőrségével közösen vizsgálják a jelenséget, beleértve azt is, hogy ezek valóban drónok-e egyáltalán, vagy ember által vezetett repülő eszközök. Szombaton újból megszólalt egy FBI-tisztségviselő, és azt közölte, hogy sokan keverik össze repülőkkel a drónokat, illetve hogy ötezer bejelentést kaptak, mióta december 3-án megnyitották a bejelentővonalukat.
A Pentagon azt közölte, hogy nem az USA hadserege repteti a drónokat, és egy iráni akcióról szóló feltételezésre reagálva azt is hozzátették, hogy nem iráni eredetűek a drónok, de még csak nem is külföldi entitástól vagy ellenségtől származnak.
A Fehér Ház szóvivője, John Kirby is nagyjából ennyit közölt egy csütörtöki sajtótájékoztatón. "Nincs bizonyíték rá, hogy a drónészlelések nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági veszélyt jelentenének, vagy külföldi kapcsolatok merülnének fel."
Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter egy interjúban azt mondta, nem kérdés, hogy drónokat látnak az emberek, de szerinte sok a téves észlelés is, és sima repülőkkel tévesztik össze a fényeket. "Biztosítani szeretném az amerikaiakat, hogy rajta vagyunk az ügyön", fogalmazott, de semmit nem közölt arról, hogy milyen információk vannak a drónok eredetéről. Azt is hozzátette, hogy 2023-ban változott meg úgy a szabályozás, hogy éjjel is lehet drónt reptetni.
Mivel a drónok hadászati bázisok körül is megjelentek, az illetékes kormányzati katonai szervezet, a United States Northern Command múlt szerdán azt közölte, hogy a helyi hatóságok és az FBI is vizsgálja a jelenséget, de a Northern Command ezekben a vizsgálatokban nem vesz részt.
New York állam rendőrsége azt írta X-en, hogy vizsgálják a dolgot, de nincs rá bizonyíték, hogy közbiztonságra veszélyesek lennének a drónok, a légügyi hatóság pedig általánosságban a drónszabályozásról csinált egy kérdezz-felelek oldalt a saját honlapján.
A helyi politikusok közben folyamatosan követelnek kivizsgálásokat az illetékesektől:
A hatósági válaszok pedig nem nyugtatják meg őket. Szenátorok, kongresszusi képviselők fakadnak ki folyamatosan, hogy a szövetségi kormány nem mondja el az igazságot, és hülyének néz mindenkit.
"Lenyomoznak egy fickót, aki megölt egy vezérigazgatót, de nem tudják, hogy mik ezek az éjszakai drónok, és honnan jönnek?" - tette fel a kérdést például Marjorie Taylor Greene radikáljobbos georgiai képviselő.
Trump pénteken posztolta a Truth Socialra, hogy vajon létezik-e, hogy a kormány nem tud a rejtélyes drónokról. "Nem hinném! Mondják el az embereknek, vagy lőjék le (a drónokat)", írta.
A lelövést nem csak Trump vetette fel, de az illetékesek erre mindig azt mondták, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, mert egyrészt nem törvényes légijárművet lelőni, másrészt veszélyes is lenne, már csak a földön lévő emberekre nézve is. A katonaságnak megvannak az eszközei a földre kényszerítésnek, de ezek között a legutolsó a lelövés, mondják.
Elméletek persze kezdettől fogva vannak arról, hogy mik lehetnek ezek a drónok.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!