A 77 éves Gaie Delap környezetvédelmi aktivistának a börtönben kell töltenie a karácsonyt annak ellenére, hogy elektronikus nyomkövetővel szabadulhatna, írja a The Guardian. A hatóságok ugyanis nem találnak olyan kicsi eszközt, amely jó lenne a csuklójára, az egészségi állapota miatt ugyanis a bokájára nem rögzíthetik az eszközt. Viselése miatt nála ugyanis fennállhat a mélyvénás trombózis veszélye. Támogatói most attól tartanak, hogy emiatt nemcsak a karácsonyt, hanem a büntetése hátralévő részét is börtönben kell töltenie.
Delapot egyébként bár novemberben szabad lábra helyezték, pontosabban megengedték, hogy házi őrizetben töltse le a hátralévő büntetését, most mégis visszahívták őt a börtönbe a nyomkövető hiánya miatt. Bátyja és egy korábbi pártfogó felügyelője szerint ez kegyetlen és teljesen szükségtelen, hiszen vannak más lehetőségek is.
A nyugalmazott tanárt négy társával együtt ítélték börtönbüntetésre, mert 2022 novemberében részt vett a „Just Stop Oil” demonstráción az M25-ös úton.