Zöld-fehér díszpárna 4495 Ft. – a kilúgozott konzumfradizmus képregénye

A Fradista leszek! címmel megjelent képregénykönyv nem olyan családról szól, mint a miénk. Ebben az apuka és a pesti nagypapa is fradista, az anyuka a szemünk láttára tér meg, a vasútállomásra munkás (paraszt?) kezeslábasban, kezében ciki vászonszatyorral megérkező vidéki nagypapa pedig legalább arra figyel, hogy ne legyen rajta semmi lila, hiába, egy vidékitől már ez is szép.

Tesznek a hagyományra

A mi családunkban a fiam az első fradista, és én marha asszisztáltam ehhez. Sokáig próbáltam megszerettetni vele a focit, egy BKV Előre–Baktalórántházára is kivittem, ahol az első félidő közepe táján – ma sem tudom, miért – elsírta magát. Úgy voltam vele, hogy oké, ha nem, hát nem, nincs kizárva, hogy a foci szeretete nélkül is lehet belőle rendes ember, csakhogy 2010 októberében, alig nyolcévesen azt kérte: vigyem ki Fradi-meccsre. Nem volt kérdés, menjünk.

Szegediként a SZEOL-nak drukkoltam, kinek másnak, ezt a nemes hagyományt azonban továbbadni nem tudtam, pedig ez lenne a szurkolás egyik lényege: a fiú szurkoljon az apa csapatának. Nem elég, hogy a gyerek pestinek született, a SZEOL is megszűnt rég – bár próbálták föltámasztani –, az utódai zűrösebbnél zűrösebb csapatok voltak, több klubvezető is megjárta a börtönt.

A mai Szegeddel már nehéz azonosulni, a nevében viseli ugyanis Grosics Gyulát, akinek az égvilágon semmi köze nem volt a városhoz, valamint a 2011-es évszámot, jelezve, hogy a gazdag szegedi focimúlthoz nem is akarják, hogy köze legyen. Nos, a hagyomány tisztelete, ez lenne a szurkolás másik lényeges eleme, ezért is lett kedvencem az ultrák alapította, a megye egyben játszó FK Szeged 1899. (Igen, a nagy előd Szegedi Atlétikai Klubot ugyanúgy 1899-ben alapították, mint az FTC-t.)

Vigyázz, ha jön a Kriston

Nem mondanám, hogy a gyerek kérése előtt semmi közöm ne lett volna a Fradihoz. Hiányoztak a meccsek, amikor a kilencvenes évek végén Pestre költöztem, szívesen jártam kárörvendeni az Üllői útra. Ez volt az a korszak, amikor Orbán Viktor koalíciós társa, a kisgazda Torgyán doktor lett a Fradi elnöke. A pár évvel korábbi BL-szereplésért járó pénz addigra eltűnt, a csapat sokszor játszott kiábrándítóan, a dobogó messze volt, a közönség Torgyán ellen tüntetett, mindenki a gazdag, tabellát vezető Dunaújvárost irigyelte, szóval igazán jól lehetett szórakozni, bár utólag megnézve az eredménysort voltak azért nagy győzelmek is. Vác ellen 8-0, Haladás ellen 6-2, még Kriston is lőtt gólt, pedig a fradisták se mertek odanézni, ha közeledett felé a labda. Olyan meccsekre emlékszem, ahol a Fradi szenvedett, kikapott vagy döntetlent játszott. De a bajnokság közben visszalépő Szeged elleni, mindössze ezer néző előtt lejátszott 4-0-s győzelmük is olyan volt, hogy a közönség egészen addig tüntetett a csapat ellen, míg a második félidő közepén Horváth Péter be nem gyömöszölte az első gólt.

Apámmal kint voltam a Hungária körúton azon az MTK–Fradin is, ahol Auschwitzba indult a vonat, ezt zengte a Fradi-tábor a kanyarban. Ez volt az az időszak, amikor Orbán másik koalíciós társa, Dávid Ibolya a Fradi-drukkerek viselkedését nem kommentálta, mondván, nem ért a futballhoz.

2010. október 30. volt tehát, amikor gyanútlanul kivittem a gyereket az Üllői úti Albert-stadionba. Az ellenfél a Szolnok volt, amelyik – népsportosan fogalmazva – átszállójegyet váltott az első osztályra. Végigfagyoskodtuk az első félidőt, nem voltunk sokan, ez a Prukner-csapat volt, már akkor is egész sok légióssal, a legjobb közülük a 30-szoros válogatott cseh Marek Heinz volt, aki a Bundesligát is megjárta, de azért rajta is látszott, miért kötött ki az NB I.-ben. A játék senkit nem hozott lázba, az első félidőben nem volt gól, a gyerek fázott, haza akart menni. Na, gondoltam, akkor ez pipa – odahaza talán elcsíptük a tévében Rodenbücher gólját, amivel a Fradi nyert–, a gyerek nem lesz fradista.

Aztán az lett. Nekem meg kísérni kellett.

Évek a Groupamában

Kevesen voltak nálam több hazai meccsen a Kubatov-érában, az egész SZEOL-t nem láttam annyiszor, mint Dibusz Dénest, akit a válogatottal együtt 142-szer láttam védeni, összesen nem tapsoltam annyi Gruborovics- és Kun Lajos-gólnak, ahány Böde-találatot láttam a stadionban (34-et), és talán még Pataki Tamás bácsit se láttam 57-szer a SZEOL-DÉLÉP, később a Szeged kispadján ülni, Thomas Dollt viszont a Fradién igen.

Hallgattam, ahogy kifütyülik Orbánt a stadionavatón, évekig láttam az üres B-közepet a vadiúj Groupamában, meccsre menet láttam tüntetni a drukkereket („nem kell a szkenner, Kubatov, nem kell a szkenner”), ott voltam azon a Debrecen ellen, ahol a kiegyezés után a tábor visszatért, és megkéseltek egy drukkert (szektorbezárás járt érte, miközben más stadionokra csúnya szavak miatt tettek lakatot). A csapat közben egyre jobb lett, ma már elképzelhetetlen, de nem is olyan régen még az albán Partizani vagy a szarajevói Zeljeznicar ellen vérzett el a nyár közepi elő-előselejtezőkben, ma meg alap a csoportkör. Oké, az adófizetők pénzéből jutottak el idáig, de járhattak volna úgy is, mint a Fehérvár: a Fradinál jobb helyzetből indultak, legalább annyi állami pénzt elégettek, most mégis azért harcolnak, hogy ne essenek ki az NB II-be. A gyereket már régen nem kell kísérgetni, de a lelátón ragadtam.

Kilúgozott fradizmus

A Fradista leszek! a kilúgozott konzumfradizmus képregénye. Azé az érzésé, aminek az ezredfordulón nyomát sem tapasztaltam, de még 2010-ben sem, fokozatosan érkeztünk el ide. Olyan ez, mint a Groupamában a csoportkörös nemzetközi kupameccseken a jegyükkel a 10. percben is tanácstalanul tébláboló kiskosztümös, öltönyös arcok, akik csak az instafotó kedvéért jönnek. A Fradi–Mezőkövesden ezt a típust nem látni, a régi, szakadt stadionokról nem beszélve.

A könyv egy kissrác fradistává válásáról szól, mondom, neki könnyebb útja volt, mert a családjában mindenki más is fradista. Szépen végigmennek a klub történelmén, kiemelik a zsidómentő Tóth Potya Istvánt, megemlékeznek arról, hogy a kommunisták – hasonlóan az MTK-hoz – a klub nevét és színeit is elvették.

Vannak benne a tudományos-fantasztikus irodalomba illő részek, például amikor a család a meccs előtt váltja ki a szurkolói kártyát, és még fotózkodásra, büfézésre, arcfestésre, játékra is van idejük. A valóságban hosszú és reménytelen sor áll szurkolói kártyáért minden hazai meccs előtt.

Látszik az igyekezet, hogy felülreprezentálttá tegyék a magyar játékosokat – bár Somália és Tokmac is felbukkan –, Dibusz legalább négyszer szerepel, a gyerek az álmában úgy lő gólt ollózva, hogy Dibusz indítja Botkát, aki beadja neki a labdát. Mondjuk, egy hasonló juvés könyvben – ne legyen kétségünk, ez a műfaj a nyugati nagy kluboknál is megvan – nyilván Bonuccit és Chiesát többet láthatjuk a brazil Danilónál vagy a szerb Vlahovićnál.

Nem mintha az embernek különösebben hiányozna Hypós Feri fradizmusa, de hogy mire is megy ki a játék, az szépen látszik a könyv utolsó oldalpárjainak egyikén. A kissrác szobáját látjuk egy évvel azután, hogy fradistává lett. Nos, a tárgyak mind-mind megvásárolhatók a Fradi-shopban, éppen csak az árcédula hiányzik innen:

• Beltéri XL babzsák 30 990 Ft
• 5 darabos luficsomag 990 Ft
• Falinaptár 2990 Ft
• Fehér csíkos kötött sál 4490 Ft
• Zöld-fehér csíkos kulacs 2990 Ft
• Bajnokcsapat-csoportkép 4990 Ft
• Albert 80 könyv 4495 Ft
• 2 díszpárna 4495 Ft/darab
• Mez 23 990 Ft

Amíg a készlet tart.

(Czégány Pál–Volly György: Fradista leszek! a kezdetek. Petényi Tibor Z. illusztrációival. Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás és Sportalapítvány, Budapest, 2022. 3899 forint. Dedikálva 14 900 forint.)