Nem hiába szenvedtek a francia madárvédők, 2015 legerősebb fotósorozata született meg arról, ahogy megkapják a pofont, ha nem is szív, hanem szögletes lapáttal. Műelemzés következik!

Mitől jó egy fotó?

Nehéznek tűnik ezt megmondani. Egész pontosan mindaddig nehéz, amíg az ember azt nem veszi észre, hogy a munkatársai szinte mind otthagyták az íróasztalukat, hogy az egyik monitor előtt összegyűlve vadul mutogassanak, és a csendes délutánból egycsapásra röhögős-ordibálós buli kerekedjen, ahol a tagolatlan ordibálásból olyanokat hallani ki, hogy „Nézd az arcát!” meg „A lapát, a lapát!” Hogy aztán némi elhaló vinnyogás után egy végső „Nézd a papucsot!”-tal csengjen le a hisztéria.

Megnéztem én is a kérdéses fotót, ami olyan erős hatással volt rám, hogy hosszú másodpercekig elfelejtettem még levegőt is venni. A művet – illetve a sorozat összes többi darabját – úgy érdemes élvezni, hogy ez ember semmit sem tud a körülményekről. Így lesz igaz erős a jó akcióképek élvezetéhez annyira szükséges „mi az úristen történik itt éppen?”-érzés. Az ember ránéz erre a Gaizka Iroz-műre és ömleni kezdenek belőle a kérdések.

Miért olyan dühös a lapátos ember? Miért van mezítláb és fecskében? Mit akar a papucsos fickó az ősz hajútól, aki kétségbeesetten kapaszkodik abba a gyászos napraforgóba? Egyáltalán: hogyan lehetségesek ilyen búbánatos napraforgók? És ki hord ilyen papucs-zokni kombót Magyarországon kívül? Na és az az értelmiségifejű pasas mit keres ott a jelenet közepén?

A fotó egyértelműen a németalföldi képzőművészet vidám parasztok szokásos napi tevékenységeit ábrázoló mozgalmas zsánerképeinek örököse.

Mi lehet vidáman parasztosabb, mint lapáttal jól pofán csapni valami szemüveges okoskodót?

A poszt-bruegeli ábrázolásmód erejét csak növeli a Tarr Béla-i környezet, ahol a köd reménytelenségével csak a zokni szomorúsága tud versenyezni.

Percekig el lehet borzongani a kép titokzatosságán, amihez képest kifejezetten kiábrándító megtudni az „igazságot”.

De előtte még érdemes ilyen kevés információ birtokában végignézni a zseniális fotónovellát!

Itt a legdinamikusabb kép a szériából, ahol a csatajelenet dinamikája mellett feltűnik, hogy barokkos testkép a bukolikus környezetben már-már rokokósba fordul. Miközben a bal oldali figura tarkójába fúródó ásóperem érdekes, jellegezetesen XXI. századi kérdéseket vet fel a földművelés morális-esztétikai magasabbrendűségéről:

A megfigyelő vajon óhatatlanul részévé válik-e a megfigyeltnek? – kérdezi éppen magában a legközelebb álló operatőr. A válasz remélhetőleg igen, és remélem a saraboló adta meg neki.

Hogy melyik is az a saraboló? Mutatom!

Egy álló alak is lehet dinamikus és egy mozgó is hathat öröktől fogva úgy álló szobornak. Mindezek duplán igazak egy bokor és egy ember házasságából született különös lényekre. De mindez mindaddig absztrakt igazság, míg meg nem láttad ezt a képet:

Mi a legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet az életben?

Egyes iskolák szerint a szeretetlenség. Ez az elmélet mindaddig meggyőzően hangzik, míg meg nem pillantod a sorozat ezen darabját. Innentől nem is kérdés, hogy a helyes válasz: egy papucsos őrült, egy leépült lapátos és egy búbánatos napraforgó háromszögébe kerülni, barátok és harcostársak nélkül.

Most már jöhet az unalmas igazság

A fotót az AFP hírügynökség fotóriportere, Gaizka Iroz csinálta délnyugat-Franciaországban, ahol a Madárvédő Liga hat aktivistája, élükön az arisztokrata származású elnökükkel, a tévés-újságíróval, Allain Bougrain-Dubourg-ral pintyvédő akcióra indult. (Allain Bougrain-Dubourg olyan mélyen beépült a francia állatvédő mozgalomba, hogy a híresen állatszerető Bridgitte Bardot-val is járt.)

A védett pintyeket errefelé előszeretettel csapdázzák a termésen osztozni nem akaró parasztok, ami érthetően nem tetszik a madárvédőknek. Ezúttal is egy kukoricaföldre indultak pintyet szabadítani, egy rakás forgatócsoport társaságában. Alig találták meg a pintyfogó ketreceket, előpattant egy alsógatyás földműves, hogy a lapátjával folytassa le a pintyvitát az aktivistákkal és az újságírókkal. Nemsokára csatlakozott hozzá leépült cimborája, a papucsos, aki egy megfélemíltő formájú sarabolóval akarta szűkíteni a médiatartalmak előállítói és főszereplői közt tátongó szakadékot.

A madárvédők végül kihívták a csendőröket, akik visszaszerezték az egyik riporter elrabolt kameráját és lehiggasztották a pintymészárosokat is. Az akció közben 20 pintyet szabadítottak ki. Akit érdekel, itt elolvashatja franciául az egészet az aktivisták szemszögéből is.

Update: Öntsünk tiszta vizet a pintyes pohárba! Bár az összes francia forrás következetesen pintyeknek nevezte a sztori mellékszereplőit, olvasónk, G., aki szakmájára nézve biológus-tanár, egészen pontosan megmondta, kikről is van szó:

a képen levő madár csak tágabb értelemben véve pinty, mivel a pintyek családjába tartozik (Fringillidae), valójában egy tengelic (Carduleis carduelis), sváb madarászoknak stiglic, amiről Nemes Nagy Ágnes írt megható verset.

Ezúton kérek elnézést minden stiglic származású olvasótól, ha az egy kalap alá vétellel megbántottam volna őket. Ráadásul a csajom sváb apja óriási madarász, és többször is mutogatott nekem stiglicet távcsövön, úgyhogy észnél lehettem volna, csak elvarázsolt a lapát.